A finn vállalatok elégedettek a magyarországi körülményeikkel. Ezt bizonyítja, hogy több, kifejezetten magas technológiai színvonalat biztosító beruházás várható a közeljövőben hazánkban. A Peiko, a Fortum, a Fortaco és a Nokia cégek képviselőivel találkoztam – jelentette be közösségi oldalán Szijjártó Péter, aki a vállalatok képviselői előtt Pekka Haavisto finn külügyminiszterrel is tárgyalt.
A miniszter arról számolt be, hogy a hamarosan kezdődő magyar Európa Tanács-elnökség fontos célkitűzése egy olyan közös szabályozás elfogadása, amely biztosítja, hogy az európai gazdaság a környezet és természet megóvása mellett tudjon növekedni. Kiemelte, hogy ebben a magyar–finn együttműködés fontos alapot képez, azonban bizonyos területeken ezt tovább lehetne bővíteni. Elsőként a nukleáris technológiát említette, amelyet biztonságos, olcsó és tiszta energiaforrásnak nevezett, aláhúzva, hogy a két ország új erőműveket épít azonos technológia alapján. Szijjártó ezután az elektromos akkumulátorok gyártásáról beszélt; szerinte ezzel hatékonyan lehet csökkenteni a közlekedés ökológiai lábnyomát, de azt is hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos a megfelelő újrahasznosítás is. Emellett a hidrogénhasználat kiterjesztésének fontosságáról beszélt, mondván, azt versenyképessé és széles körben elterjedtté kell tenni. Végezetül leszögezte, hogy Finnországban és Magyarországon is fontosnak tartják a finnugor örökséget.
A közös sajtótájékoztatón Pekka Haavisto finn külügyminiszter elmondta, több témát érintettek a találkozón, például a fehéroroszországi és az ukrajnai helyzetet, az Európai Unió nyugat-balkáni bővítését, valamint az Európa Tanács magyar elnökségének prioritásait. Közölte: szó volt egyebek mellett a jogállamiság, illetve a média- és az akadémiai szabadság magyarországi helyzetéről is, amelyekkel kapcsolatban aggodalmát fejezte ki. Továbbá fontosnak nevezte a közös hang fenntartását európai uniós szinten a külpolitikai kérdésekben. Végül közölte, hogy nyáron finnugor világtalálkozót rendeznek Észtországban, amelyen Finnország és Magyarország is magas szinten képviselteti magát.
Forrás: Facebook, MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS