A magyar állam támogatásával az Erdélyi Református Egyházkerület által felépített óvodákat avattak fel csütörtökön Kolozs megyében. Az a cél, hogy a magyar nyelven és a magyar mesevilágon keresztül átadjuk ezt a kultúrát a gyermekeknek – jelentette ki a tordai óvodaavatón Grezsa István, a magyar kormány óvodafejlesztési programjáért is felelős miniszteri biztos. Hozzátette: az új magyar óvodákban felnövő gyermekek közül akár egy új Bethlen Gábor is kikerülhet.
A miniszteri biztos arra is kitért, hogy a magyarságot 1100 éven át a keresztény út követése tartotta meg, és a református egyháznak a török hódoltság után nemzetmentő szerepe volt. Úgy vélte: a hagyományokhoz való ragaszkodás akkor is korszerű, ha Európa nyugati felében ma a vallástalanságot és a globalizációt tekintik vonzónak. Grezsa István szerint a hagyományokhoz, a keresztény gyökerekhez való ragaszkodás lehet az alapja a Kárpát-medencében együtt élő népek együttműködésének is. A tordai avató után újságíróknak nyilatkozva Grezsa István azt mondta: a magyar kormány óvodafejlesztési programjának elindításakor Magyarország határain kívül negyvennyolcezer gyermek járt magyar óvodába a Kárpát-medencében. Számuk máris ötvennégyezerre emelkedett, és a cél a hatvanezres gyermekszám elérése.
Abban bízunk, hogy Kolozsváron, Désen, Tordán, a nagyvárosi szórványban, ahol az asszimiláció leginkább fenyegeti a magyar közösséget, sokan rájönnek arra, hogy érdemes magyar óvodába járatni a gyermeket, akkor is, ha kettős identitással rendelkezik
– nyilatkozott Grezsa István. Tordai hálaadó áhítatában Kató Béla, az erdélyi református egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy manapság a felnőtt generáció gyakran nem vállalja a felelősséget a döntéseiért, és a szülők egyre kisebb korban kérdezik meg a gyermeket, hogy mit akar. Ahol pedig elengedik a döntést, ott a gyermek csak csokoládét eszik, és gyakran olyan ruhába öltözik, amiben megfázik. A püspök kijelentette: Isten a felnőtteknek adta meg a gyermekekkel kapcsolatos döntés jogát.
A szülő döntése, az egyház döntése, a közösség döntése, hogy a gyermek milyen nyelven fog tanulni, milyen kultúrát fog magába szívni, és milyen vallásos nevelésben részesül. Ezt a döntést nem delegálhatjuk másra, különösen nem a gyermekre
– jelentette ki a püspök. A tordai óvoda két bölcsődei és két óvodai csoportnak biztosít elhelyezési és oktatási lehetőséget. A 732 négyzetméteres hasznos területű új épület 218 millió forintba került. A Kolozsvár Tóközi református egyházközség felújított óvodája 61 gyermek ellátását biztosítja, és 175 millió forintba került. A Désen felépített 732 négyzetméteres épület két óvodai és egy bölcsődei csoportnak ad otthont, és 172 millió forintba került.
Kató Béla a tordai óvodaavató után az MTI-nek elmondta: mindhárom óvodában elkezdődött már a tanítás, és mindhármat sikerült a romániai állami oktatási hálózatba integrálni, így az intézmények fenntartásának, működtetésének a költségei a román államra hárulnak. A püspök azért tartotta fontosnak a tordai óvodát, mert általa biztosítják a gyermekutánpótlást a városban tizenhárom éve indult Jósika Miklós magyar gimnáziumnak. Hozzátette: Kolozsváron négyéves küzdelem végén sikerült eljutni a tóközi óvoda felavatásához. E küzdelem része volt a tervet ellenző szomszédok meggyőzése is. Megemlítette: Désen az utóbbi évtizedekben meggyengült magyar közösség kap erős támogatást az óvoda által.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS