Nyolcvanhét éves korában elhunyt Erőss Pál volt legfelsőbb bírósági bíró, az egykori Jogi esetek című műsor szakértője – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter vasárnap a közösségi oldalán.
A miniszter azt írta:
Szomorú szívvel búcsúzom a családunk, az Igazságügyi Minisztérium, valamint a teljes magyar jogásztársadalom nevében dr. Erőss Páltól. Az ország talán legszeretettebb jogásza, a sokak által Jogerőss Pálnak becézett volt legfelsőbb bírósági bíró, az Igazságügyi Minisztérium volt munkatársa, a Jogi Esetek című műsor legendás jogi szakértője, ügyvéd és egyben gyermekeink dédnagyapja a mai napon, életének 87. évében megtért teremtőjéhez.
Bejegyzésében Varga Judit hozzáteszi: Dr. Erőss Pálnak 2010-ben a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta a jogszabályoknak a széles közvélemény számára szuggesztív, kiváló retorikai képességekkel és bölcsességgel történő megismertetése és közérthetővé tétele, valamint ügyvédi, bírói és közéleti tevékenysége, életútja elismeréseként.
Mindent köszönünk Pali bácsi, angyalaid vigyázzák álmodat! Áldás, békesség, Isten veled
– zárja bejegyzését Varga Judit.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS