A hatóságok négy terjesztőt tartóztattak le egy összehangolt akció során Szombathelyen – írja a police.hu. Kábítószergyanús anyagokat foglaltak le és felszámoltak egy marihuána ültetvényt is. A rendőrség gyanúja szerint a szombathelyi dílerek az év elején kezdhették a kábítószer forgalmazását a városban. Leginkább két lakótelepen, főleg fiataloknak adták el a drogot.
Szombaton összehangolt akció keretében tíz helyszínen hajtottak végre elfogásokat és kutatásokat. A gyanúsítottak ingatlanjában kábítószergyanús anyagokat, a terjesztéshez használt fóliatasakokat, illetve digitális mérlegeket foglaltak le. Két gyanúsított ingatlanjában marihuánaültetvényt is felszámoltak –nyilatkozta Kész-Varga Mónika rendőr őrnagy. A kábítószerrel kapcsolatos ügyeletekről a környéken élők is hallottak, a szombati akcióról is sokan tudtak. Egy alkalommal hazafelé jövet azt tapasztaltam, hogy olyan öt-hat-hét rendőrautó elállta forgalmat és csak ezután értesültem arról, hogy milyen sajnálatos eset van – mesélte az egyik helyi lakos. Az önkormányzat illetékes bizottságának vezetője örül annak, hogy a rendőrök eredményesen küzdenek a drogdílerek ellen: A rendőrség hivatalos közléséből értesültem a történtekről. Nem ez volt az első ilyen eset, mert látjuk a rendőrségi jelentésből, hogy a rendőrség itt Szombathelyen jól végzi a dolgát atekintetben, hogy éves szinten 8-10 tettenérés, razzia történik – fejtette ki Kelemen Krisztián, a bűnmegelőzési közbiztonsági bizottság elnöke. Három hete Sopronban és Zala megyei helyszíneken ütöttek rajta a nyomozók kábítószerterjesztőkön. Akkor annak a hálózatnak több irányítóját sikerült lekapcsolni. Hogy a Szombathelyen lebuktatott árusoknak van-e közük a hónap elején elfogott csoport tagjaihoz, még vizsgálják a rendőrök.
Forrás/Fotó: police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS