Idén nyáron ismét rendez honvédelmi táborokat a Magyar Honvédség – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI megkeresésére. Tavaly a járványhelyzet nem tette lehetővé a honvédelmi táborok szervezését, most a Magyar Honvédség újra megnyitja kapuit a katonai élet iránt érdeklődő fiatalok előtt – írták. Idén 31 helyszínen 40 táborban, csaknem 1200 gyermek táboroztatására van lehetőség. A táborokra már lehet online jelentkezni a honvedelmitabor.hu oldalon.
Kiemelték, hogy a táborok nagyon népszerűek: az egyik harcostábor például a regisztrációt követően pár órával betelt. A július 19-étől induló tematikusan megszervezett ötnapos táborokban többi között életmentést gyakorló, túlélő és önvédelmi foglalkozásokat kínálnak, de megismerkedhetnek a gyerekek a lovaglás, a vitorlázás fortélyaival is. A harcostáborok mellett szerveznek erdei, túlélő-, lovas, honvédelmi sportokat űző, felderítő, vitorlás-, hagyományőrző és motivációs táborokat. A táborokba a 12–15 és 15–18 éves fiatalok jelentkezhetnek. A különböző tematikájú táborok napirendje is eltérő. A táborok programjában több katonás napirendi pont is szerepel, mint például ébresztő, reggeli torna, körletrend kialakítás, jelentések, alakzatban történő mozgás.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy bár a gyerekek katonás környezetben és szellemiségben töltik napjaikat, ezek nem katonai táborok, hanem gyerektáborok. Idén a táborok szervezését és végrehajtását a képzett és kellően felkészített szakemberekből álló területvédelmi zászlóaljakra bízták. A HM megjegyezte: a programsorozatnak nem titkolt célja, hogy felhívják a pályaválasztás előtt állók figyelmét a katonai hivatás lehetőségeire, és a gyerekeknek olyan szabadidős programot kínáljanak, amelyen jól érzik magukat, összekovácsolódhatnak társaikkal, és a katonákkal közösen eltöltött idő alatt kedvező kép alakuljon ki bennük a honvédségről, a honvédelem ügyéről. A táborlakók életét a szülők is figyelemmel kísérhetik a Magyar Honvédség Honvédelmi Tábor Facebook-oldalán – közölte a HM.
Forrás: MTI; Fotó: Honvédelem.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS