Nem kapott többségi támogatást az országgyűlés mentelmi bizottságának szerdai ülésén Jakab Péter (Jobbik) fellebbezése a rá kirótt 9,6 millió forintos házelnöki büntetés ellen – ennyit közölt az ülést követően újságírókkal Hargitai János (KDNP), a bizottság elnöke, aki a részletekkel kapcsolatos kérdéseket arra hivatkozva hárította el, hogy zárt ülésen tárgyalták ezt a napirendi pontot.
Alig tízperces meghallgatását követően, a döntés ismertté válása előtt arról beszélt újságíróknak Jakab Péter, a Jobbik elnöke, frakcióvezetője: színtisztán politikai döntés születik ügyében, hiszen fideszes képviselők semmilyen szankciót nem kaptak a “csicska”, a “csürhe”, a “zsúrpubi” vagy a “büdös bunkó” kifejezésért.
Kértem, hogy állítsák össze a tiltott szavak jegyzékét, hogy mely kifejezésekért jár büntetés, így 32 évvel a rendszerváltás után
– tette hozzá a politikus, aki irodalminak nevezte az általa a fideszes képviselőkre használt ficsúr szót. Jakab Péternél már megszokhattuk, hogy a Parlament üléseire úgy készül, mintha egy színdarab lenne, minden alkalommal valami új beszólást tanul be vagy új eszközöket visz be magával az ülésre, ezzel pedig nagy port kavar a teremben. Hétfőn azonban betelt a pohár, amikor az azonnali kérdések óráját kihasználva Jakab ismét Orbán Viktornak panaszkodott, miközben lekommunistázta és tolvajozta a miniszterelnököt. Orbán Viktor válaszul komédiásnak nevezte Jakab Pétert, aki bohóckodni jár az Országgyűlésbe.
Ön egy frakcióvezető, ami komoly dolog, ezért egy ideig mi is komolyan vettük Önt. Ön ugyanakkor már egy komédiás, aki hétről hétre bohócot csinál magából, miközben a választópolgárok költenek pénzt az ön mutatványaira, fizetésére, autójára, sofőrjére, havi hatmillió forintot. Az ön főnöke, Gyurcsány Ferenc biztosan elégedett önnel, de hatmillió forintért szellemesebb mutatványokat várunk. Kérjük, szedje össze magát!
– mondta Orbán Viktor Jakab Péternek.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS