Minden idők legmagasabb pénzmaradványával gazdálkodhatnak az önkormányzatok, vagyis egy szó sem volt igaz abból, hogy a helyhatóságok csődközeli helyzetbe kerültek a koronavírus-járvány alatt. Láng Zsolt szerint már csak az a kérdés, hogy a baloldali városvezetők a politikai show-műsor helyett akarnak-e végre dolgozni, és mire akarják elkölteni ezeket a milliárdokat, ha nem a főváros és a kerületek működtetésére – olvasható a Magyar Nemzet cikkében, melyben Deák Dániel is megszólal, aki szerint Karácsony Gergely hazugságokra kívánja építeni a kampányát.
A lap rámutatott, hogy lehull a lepel a Karácsony Gergely és a baloldali városvezetők álszent politikájáról. A főváros ellenzéki kerületeinek zárszámadásából ugyanis egyértelműen kiderül, hogy komoly pénzügyi tartalékaik vannak, vagyis szó sincs itt kivéreztetésről.
2019-ben valamennyi kerületet komoly pénzügyi tartalékkal vettek át, a kormány pedig a tavalyi 86 helyett idén 116 milliárd forintot ad a fővárosnak és az ellenzéki kerületeknek a működési kiadások fedezésére
– mondta a Magyar Nemzetnek Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője. A kormánypárti politikus szerint a kérdés most már inkább az, hogy a baloldali városvezetők a politikai show-műsor helyett akarnak-e végre dolgozni, és mire akarják elkölteni ezeket a milliárdokat, ha nem a főváros és a kerületek működtetésére.
Az önkormányzatok erőforrásait a kormány elleni harcra fordítják
A fővárosi önkormányzat szabad felhasználású pénzmaradványa 22 milliárd forint, amely alátámasztja: nem volt csődközelben a főváros tavaly. A Baranyi Krisztina által vezetett Ferencvárosban közel kilencmilliárd forintot nem költöttek el tavaly, ami látszik is a kerület feltűnően elhanyagolt utcáin is. Beszédes, hogy Baranyi saját emberét, Pataki Mártont nevezte ki a FEV IX. Ferencvárosi Vagyonkezelő és Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatójává. Pataki még 2019-ben az önkormányzati választás kampányban előremutató kijelentést tett a baloldali jelölteknek címezve.
Ígérjék meg, hogy a törvényesség határáig az önkormányzatok minden erőforrását a kormány elleni küzdelemre fogják felhasználni. Hogy emiatt a következő két és fél évben kevesebb utcát fognak leaszfaltozni, nem lesz új játszótér, igen, ez mind nem számít
– tanácsolta 2018-ban Pataki.
Pikó András józsefvárosi polgármester is a kormányra mutogat eredménytelensége miatt, ezzel szemben kiderült: 4,9 milliárd forintot nem költött el az önkormányzat, ezáltal idén a rekordösszegű, 28 milliárdos büdzsé mellett ez összeg is rendelkezésre áll. A külső kerületekben is többletösszeggel számolhatnak a városvezetők. Újpest például a 2020-as évet 3,2 milliárd többlettel zárta. A Déri Tibor momentumos polgármester által aláírt, hivatalos 2020-as zárszámadás alapján a IV. kerületnek 1,7 milliárd forint maradványa van úgy, hogy ezenfelül még 1,5 milliárd forint adóbevétel is beérkezett, de azt csak az idei évre számolják el.
Vidéken sincs forráshiány
Jó néhány balliberális vezetésű megyei jogú városban is jelentős, esetenként tetemes szabad maradványösszeg maradt meg tavalyról. Egerben mintegy kétmilliárd forint, de még Pécsett is több mint egymilliárd forint ez az összeg. Szombathelyen is stabil a pénzügyi helyzet, hiszen a helyi zárszámadás szerint a vasi megyeszékhely működési egyenlege 2020 végén több mint 2,8 milliárd forint, Tatabányán a teljes maradványösszeg több mint 7,8 milliárd forint volt. Érden is szilárd pénzügyi alapokon áll az önkormányzat és a fenntartásában álló intézmények, valamint a polgármesteri hivatal: a kincstári beszámolóban több mint 28 milliárd 837 millió forint szerepel szabad maradványösszegként. A Botka László (MSZP) vezette Szeged esetében ez közel harmincmilliárd forintot tesz ki.
Támogatja a kormány az önkormányzatokat
Karácsony Gergely és a legtöbb balliberális városvezető már 2019 vége óta azzal riogatja a közvéleményt, hogy az állítólagos túlzó kormányzati elvonások miatt csődközelbe kerültek az általuk irányított települések.
A tényadatok ezeket az állításokat ugyanakkor cáfolják, hiszen amellett, hogy az önkormányzatok 2010 utáni konszolidációjának köszönhetően stabil a működésük, az utóbbi hónapokban is párthovatartozástól függetlenül kaptak támogatásokat. Budapesten is van elegendő forrás, nem meglepő, hogy a korábbi riogatásaikkal ellentétben már a városvezetés sem állítja, hogy novemberre csődbe mennének, miközben Karácsony helyettese pár hónapja még ezt állította
– mondta lapnak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
Ez a kommunikáció a 2022-es választási kampánynak szól Karácsonyék részéről, ezzel kívánnak egyfajta áldozati szerepben tetszelegni, ettől reméli a főpolgármester, hogy majd megsajnálják őt a választók és emiatt eséllyel indulhat el miniszterelnök-jelöltként. Egyre átlátszóbb ugyanakkor ez a próbálkozás, ráadásul az olyan hírek, hogy például több tízmilliót költenek a főként DK-s vezetők jutalmazására, még inkább hiteltelenítik Karácsonyék állításait
– mutatott rá Deák Dániel, aki szerint komoly nemtetszést vált ki, hogy miközben a saját jutalmazásukra ennyit költenek, a köztereket elhanyagolják és a gazos parkokat méhlegelő táblákkal látják el.
Karácsony hazugságokra építi kampányát
Egyre inkább az látszik, hogy Karácsony Gergely hazugságokra kívánja építeni a kampányát: nem állított igazat a saját nyelvtudása, iskolai végzettsége kapcsán sem, emellett a miniszterelnök-jelölti bejelentkező videójában is valótlanul állította, hogy számára fontos a vidéki szülőfaluja, hiszen valójában csak kampányeseményekre jár el oda. Nincs ez másként az önkormányzatok anyagi helyzete kapcsán sem: valójában van pénz a költségvetésükben, csak nem arra költik, amire kéne
– zárta elemzését Deák Dániel.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS