A francia igazságszolgáltatás csütörtökön tizennyolc hónap börtönbüntetésre ítélte az Emmanuel Macron francia elnököt felpofozó férfit, de ebből csak négyet kell leülnie a tizennégy hónapos felfüggesztés miatt. A huszonnyolc éves Damien Tarel, aki a középkori harcművészet rajongója, beismerte, hogy megütötte az államfőt annak Tain-l’Hermitage-ban tett látogatása során.
A férfi a nyomozóknak azt mondta, hirtelen felindulásból pofozta fel Macront, aki szerinte Franciaország hanyatlásának jelképe.
Mikor megláttam barátságos, hazug arcát, undort éreztem, és erőszakos reakció tört ki belőlem. Impulzív tett volt, még saját magam is meglepődtem az erőszakon
– mondta a bíróságnak. Elárulta: barátaival korábban fantáziált már arról, hogy tojással vagy tortával dobják meg az elnököt, de végül elvetették az ötletet. Az ország délkeleti részén található Valence államügyésze tizennyolc hónap letöltendő börtönbüntetést kért a férfira hivatalos személy elleni szándékos erőszak miatt. Tarel végül négy hónap letöltendő, tizennégy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és élete végéig eltiltották bármiféle közhivatal viselésétől, valamint öt évre a fegyverbirtoklástól. A férfi radikális jobboldali hazafinak és a gazdasági okokból indult sárgamellényes mozgalom tagjának nevezte magát.
A pofon kedden csattant el az elnök Tain-l’Hermitage-ban tett látogatása során; az esetről felvétel is készült, amelyet megosztottak a közösségi oldalakon. Macron elszigetelt eseménynek nevezte a támadást, jelezve, hogy az efféle agresszió nem fogja megállítani őt. A helyi média szerint az államfő üdvözölni akarta a tőle kordonnal elválasztott helyieket, ezért a tömeg felé vette az irányt. Kezet akart fogni egy khakizöld pólós, lófarkat viselő, sötét szakállú férfival, aki azonban arcul ütötte az elnököt. A támadó azt kiáltotta: Le Macroniával!, illetve a királypártiak csatakiáltását (Montjoie Saint Denis!) hallatta. Macron két testőre a földre szorította a férfit, miközben egy harmadik eltávolította közeléből az elnököt. A történteket a teljes francia pártpaletta elítélte.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Olivier Matthys
Facebook
Twitter
YouTube
RSS