A Magyar Falu Programban még június végéig lehet pályázni a kisboltok megmentését célzó, több tízmilliárd forint támogatásra – erre hívta fel a figyelmet a program idei aktualitásait ismertető és helyi eredményeit bemutató pénteki tájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászágón. Gyopáros Alpár emlékeztetett: a pályázatok benyújtására már csak bő két hetük van a vállalkozóknak.
A kedvezményezettek gyors döntésekre számíthatnak, így jó eséllyel még a nyár folyamán hozzájuthatnak az igényelt forrásokhoz, hogy mielőbb elkezdhessék elképzeléseik megvalósítását
– tette hozzá.
Az elnyert összegek felhasználhatók meglévő boltok fejlesztésére, legyen ez ingatlanvásárlás, munkabér-támogatás, az épület felújítása, bővítése, korszerűsítése vagy akár eszközbeszerzés. Emellett ilyen szolgáltatással nem rendelkező kistelepülésen kisbolt létesítésére is lehet pályázni
– közölte.
Mindez – a Magyar Falu Program egészével összhangban – azért történik, hogy az életminőség minden hazai kistelepülésen az alapszolgáltatások szintjén legalább olyan legyen, mint a városokban
– hangsúlyozta. Azt mondta: alig egy-másfél évtizede, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok “tudatos falu- és vidékromboló politizálást” folytattak Magyarországon.
Tízesével szűntek meg vasúti szárnyvonalak, elhanyagolták a kistelepüléseket összekötő mellékúthálózatot, adósságcsapdába kergették az önkormányzatokat, százszámra zártak be kisboltokat, vidéki postákat és oktatási intézményeket, és ennek következtében elnéptelenedtek a falvak, kiürültek az óvodák és iskolák. Ma ezzel szemben Jászágón az óvoda teljes kihasználtsággal működik és a falusi csoknak köszönhetően a korábbinál jóval több gyermek születik, így előbb-utóbb kevés lesz az intézmény jelenlegi befogadóképessége
– említett egy kedvező példát.
A helyiek számíthatnak a kormányra az óvoda bővítésénél is, ahogyan minden kistelepülésre igaz ez, amely a gyarapodó gyerekszám miatt “kinövi” oktatási intézményeit
– mondta.
Míg a Gyurcsány–Bajnai-érában “381 kistelepülésen szűnt meg az oktatás”, az elmúlt három évben csak a Magyar falu programban mintegy 2000 helyen végeztek óvodákat érintő fejlesztéseket
– jegyezte meg. Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a munka folytatódik, a Magyar Falu Program a jelzett igények alapján folyamatosan bővül, így a 2019-es 150 milliárdhoz képest tavaly már 200, idén pedig 250 milliárd forintot meghaladó forrás áll rendelkezésre a vidéki életminőség javítására.
Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen arról beszélt: a vidéki kistelepülések megerősítésének kiemelt szerepe van a kormányprogramban.
A Magyar Falu Programmal a kabinet nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy néhány év alatt megpróbáljon mintegy százéves lemaradást pótolni. Bár teendő még bőven akad, az elvégzett munka sikerét bizonyítja, hogy a korábban elöregedő, kihaló, eladó házakkal és felszámolt háztáji gazdaságokkal teli, megélhetés nélkül maradt jászsági kistelepülésekre újra élet költözött. Emelkedik a lakosság, illetve a gyermekek száma, fejlődik a gazdaság és az infrastruktúra ezekben a falvakban, amelyek a megyében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretéből további 22 milliárd forint fejlesztési forrásra is számíthatnak
– mondta a fideszes országgyűlési képviselő.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS