Ügynökök, ügynökakták, aktanyilvánosság

Az ellenzék már vagy egy évtizede azzal támadja a Fideszt, hogy miért nem hozza nyilvánosságra az „ügynökaktákat”. Utoljára Karikó Katalin ügye kapcsán olvastam sok helyen, hogy bezzeg ha nyilvánosak lennének az akták…! Pedig már évek óta nyilvánosságra került az, hogy Karikónak 6-os kartonja van…

Schiffer András, a kormánypárti körökben talán legnépszerűbb ellenzéki politikus nyújtott be ezzel kapcsolatban törvénytervezetet az LMP nevében. A kormánypárti többség leszavazta ezeket a próbálkozásokat – idén februárban huszonharmadszorra –, de nem ad rá magyarázatot, hogy mit és miért tart elfogadhatatlannak bennük. A kormánypárti szavazókat ebben a kérdésben magukra hagyták, pedig 2017-ben a Republikon felmérése szerint a „fideszesek” 48%-a is az „ügynökakták” nyilvánosságra hozása mellett volt.

Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman szakmai választ adott egy interjúban arra a kérdésre, miért nem lehet minden titkosszolgálati aktát nyilvánosságra hozni. Ez azonban sem a politikai, sem az erkölcsi választ nem pótolja. Erre teszek most kísérletet.

Ügynökakták nem léteznek. Ezt „A Nagy Imre mítosz – mese a jó kommunistáról” c. könyvemben fejtettem ki bővebben:

Olyan akták nem léteznek, amikben szépen, ABC-sorrendben felsorolnák azokat, akik karrierizmusból, meggyőződésből, előnyökért vagy pénzért elárulták embertársaikat abban a tudatban, hogy ezzel ártanak nekik. Csak egyedi esetek vannak, amiket egyenként kell megvizsgálni, hogy ezek a feltételek teljesülnek-e: van ugyanis, aki szerepel a titkosszolgálati aktákban, de nem jelentett; van, aki jelentett, de mindent megtett, hogy ne ártson vele; van, akit megzsaroltak. Egyedül a kutatóknak van meg erre a lehetőségük.

A saját magára vonatkozó adatokat is mindenki megismerheti, ennyiben teljesül a nyilvánosság követelménye. A baloldal viszont azt szeretné, ha otthon, a karosszékben lehetne mazsolázgatni az interneten elérhető iratok között. Ezzel a követeléssel lényegében azt akarja elérni, hogy mindenkit meg lehessen vádolni, aki szerepel az aktákban, majd amikor már tönkre tettek egy csomó ártatlan embert, ezzel hiteltelenítsék az eddig feltárt ügynökügyeket is, mintegy rehabilitálva a kádári titkosszolgálatokat.

Ha nincsenek ügynökakták, akkor milyen akták léteznek? A kommunista állambiztonság, a titkosszolgálatok részleges és hiányos aktái! Hiányosak azért, mert sokat selejteztek még a Kádár-korban, utána pedig sokat kiemeltek, kiloptak, ledaráltak. Nincs is az egész anyag feldolgozva, ez is akadályozza mind a kutathatóságot, mind a nyilvánosságra hozást.

Részlegesek pedig azért, mert  a „szolgálatok” állományának átmentése érdekében eleve csak a III/III-at, a belső elhárítást dobták oda koncnak a közvélemény elé, és azóta is ezen a gumicsonton rágódunk. A polgári és a katonai hírszerzés és kémelhárítás irataiból jóval kevesebb került át az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárába (ÁBTL), mert fenntartották a titkos minősítésüket. Ugyanis maguk a titkosszolgálatok dönthették el, mit adnak át és mit nem! Pedig ezek a szolgálatok jóval kiterjedtebb tevékenységet folytattak, mint a belső elhárítás. Az ügynököket (a katonai titkosszolgálatoknál „megnyerteket”) pedig cserélgették is egymás közt. Az ÁBTL-ben lévő iratok tehát egyáltalán nem adnak teljes képet.

Hogy csak egy példát mondjak: még a nevét is tudom annak, aki jelentett rólam, még sincs semmi rólam az ÁBTL-ben (vagy nincs még feldolgozva).

Ha ez nem lenne elég, az „ügynök” jogi fogalma is problematikus, miközben a besúgásban jeleskedhettek a hivatalos és társadalmi kapcsolatok vagy az alkalmi operatív kapcsolatok is, akik nem voltak ügynökök.

Lássunk néhány jellegzetes példát ügynökökre:

Az ÁBTL Facebook-oldaláról:

Hervay Ferenc Egerben működő, majd Miskolcon élő ciszterci szerzetes beszervezését 1961. június 7-én Lénárt József rendőr főhadnagy hajtotta végre. Jelentései nem maradtak fenn külön munkadossziéban, rendőrségi összefoglalókban olvashatók részletek belőlük:

Nevezett személy szemtelenül, tiszteletlenül viselkedett, magatartása olyan volt, mint egy közönséges huligáné, s nem látszott meg magaviseletén a ciszterci teológia. Találkozókon nem volt hajlandó italt és süteményeket elfogadni.

Hírszerző lehetősége igen nagy volt, de ezt nem használta ki az állambiztonsági szervek részére, hanem sorozatosan dezinformatív jelentést adott az illegális mozgalom tevékenységéről, célkitűzéseiről,  kiterjedéséről nem tájékoztatott bennünket, s mint ilyen munkára alkalmatlanná vált, ezért 1961 nyarán kizártuk a hálózatból.

(Lénárt József feljegyzései Hervayról. ÁBTL 3.1.9 V–146835/21. Hervay Ferenc és társai) Forrás: Wirthné Diera Bernadett: Katolikus hitoktatás és elitképzés a Kádár-korszakban

Máriássy Félix, a neves filmrendező 1960 és 1962 között 29 jelentést írt „Jenei” fedőnéven – tudjuk meg Gervai Andrástól.

Máriássy életében, családi körülményeiben jó néhány olyan tény, adat található, amelyek közül akár egy is elég lehetett volna ahhoz, hogy eltávolítsák a művészi pályáról. Felvidéki nemesi család sarja, báró. (…) Máriássy Félix testvére, József a nyilas párt tagja volt, később Münchenben a Szabad Európa Rádiónál dolgozott.

Jelentései kicsinyes rosszindulatról tanúskodnak: Ruttkai Éváról és akkori férjéről, Gábor Miklósról is jelentett.

Az »ellenforradalom« napjaiban »az első perctől kezdve megijedtek és féltek«, ’56 végén kijelentették, hogy többé nem politizálnak. »Jenei« úgy véli, Ruttkai egy pillanatig sem volt közönyös és érzéketlen az ország dolgai iránt, és nem lett cinikus, ha néha ezt a pózt is vette fel. »Nem fog sokáig ebben a halál-hangulatú, nosztalgikus nyugat-rajongó állapotban megrekedni.« »Jenei« kitárgyalja Ruttkai »súlyosan megromlott« házasságát, véleményt formál személyiségéről, s ostorozza állítólagos anyagiasságáért.

(Gervai András: Fedőneve: „szocializmus”, 102. o.)

Saját bátyjáról, nagynénjéről is jelentett

Az ÁBTL internetes folyóirata, a Betekintő is érdekes esetekkel szolgál. Gál Éva „Volt-e ártalmatlan ügynökjelentés?” című tanulmányában így ír a „Tóth Gabriella” fedőnevű ügynökről:

Az ügynököt zsarolással szervezték be. Ennek előzménye volt, hogy amikor az 1949-ben megszüntetett Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NÉKOSZ) néhány korábbi vezetőjét, illetve aktivistáját 1957 májusában letartóztatták, az egykor népi kollégista Varga Évát is bevitték a Fő utcára, mert a forradalom napjaiban Kardos László, a NÉKOSZ volt főtitkára mellett tevékenykedett, főként a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságában. Csaknem egyévi vizsgálati fogság után azonban nem állították bíróság elé, hanem 1958 tavaszán kiengedték. Ennek ára – mint a rendőrségi iratokból utóbb kiderült – a besúgói tevékenység vállalása volt. Több mint öt éven át írt jelentései közül az első 1958 júniusában kelt. (…) »Gabriella« első fennmaradt dolgozata – mondhatnánk „vizsgamunkája” – saját bátyjáról és annak társaságáról szólt. (…) Az ügynök »saját kezdeményezésre« hozott jelentései is gyarapították a BM »látókörébe« került emberek számát. (…) Ugyancsak »saját kezdeményezésre« »Gabriella« folyamatosan jelentett nagynénjéről, aki befogadta őt Attila úti otthonába, amikor neki még nem volt lakása.

A „demokratikus ellenzék” megfigyelésére ráállított ügynök, Miklós György így vélekedett a saját tevékenységéről:

Na ráállítanak az ellenzék figyelésére. Azt mondta Cirkos, hogy menjek föl a Rajk László Galamb utcai butikjába. Menjek föl a Galamb utca 5.-ben működik ez a butik. Tudja, merre van? Ott működött fönn az emeleten, ez a Rajknak a lakása volt, és a Rajknak itt szamizdat butik volt, szamizdat butik volt. Én ott ismerkedtem meg a Nagy Jenővel, az Eörsi Istvánnal, a Demszky Gáborral, Solt Ottiliával, Kis Jánossal, Kőszeg Ferenccel, tehát jártak oda. És akkor, na most én megmondom őszintén, hogy rám a demokratikus ellenzék, Rajkostul, mindenestül együtt roppant rossz benyomást tett. Tehát roppant rossz benyomást tett. Egy rendkívül nagyképű, arrogáns, beképzelt figuráknak tartottam őket, és azt is megmondom, és ezt gigantposztereken is közzéteszem az egész világon, ha kell, hogy nekem semmiféle lelkiismereti problémát nem okozott róluk jelenteni. Semmifélét. Tehát semmit. Tehát nekem megvolt az elvi meggyőződésem, ami, ami van, és azt, hogy nekem le kell írnom, hogy egy ilyen összejövetelen mi hangzik el, meg, meg milyen szamizdatokat árulnak, mert nekem is BM-pénzen kellett venni szamizdatokat, miket árulnak, azt én szemrebbenés nélkül megcsináltam, szemrebbenés nélkül jelentettem róluk, és semmiféle lelkiismeret-furdalást nem éreztem.

Spann Gábor tévés újságíró besúgásai is fennmaradtak, dr. Ilkei Csaba tárta őket a nyilvánosság elé:

1/a: Sch. Klára és SZ. Béla disszidálni készül, az utóbbi az édesanyjával. Különösen veszélyes lehet Sz. Béla, aki gyártásvezető, a Híradó diszpécsere, vallásos, a kispolgári nagyravágyás és pénzéhség jellemzi. Bizalmi munkakörben dolgozik: »… részt vett több katonai, belügyi, párt és állami protokoll esemény filmezésén. Teljes és részletes tudomással bír a Rádió és tv szervezeti felépítéséről, a vezetők kvalitásairól, technikai berendezésekről, stb. Kintmaradása nemcsak presztizs veszteség lenne, de elsősorban belbiztonsági vereség.« Intézkedés: »… a jelentés adatait megküldeni az Útlevélosztálynak!« Berecz Károly r.szds. 102

1/b: M. Mihály operatőr márkát fogadott el Klaus Elrodtól, a hamburgi NDR tv-stúdió szerkesztőjétől; Déry Tibor író 5 ezer schillinget kapott 1977. január 25-én az ARD nyugatnémet tv bécsi stúdiójának forgatócsoportjától.

1/c: Pethő Sándor és Baló György kontrollálatlan, gyanús filmet forgat az ELTÉ-n az egyetemi ifjúság helyzetéről, az egyetemi vezetés utólagos /!/ jóváhagyásával. (1972. június 22.) Intézkedés: »A III/III-2 osztály a riportfilmben szereplő 4 egyetemi hallgató közül 3 főt ellenőrzés alatt tart.«

2/d: »…igenis élni kell olyasfajta retorziós lehetőségekkel, hogy a nyugaton helyüket meg nem álló, etikailag, politikailag rosszul vizsgázó embereket – legyenek azok bármilyen hitbizományosok – …ha bejelentés alapján bizonyíthatóan rosszul viselkedtek, s egy kommunistához, egy kommunista ország reprezentánsához méltatlanul viselkedtek, igenis zárjuk ki a külföldre utazók soraiból és látványosan büntessük meg őket a többiek számára közérthetően, hogy lássák, aki nem viselkedik úgy, ahogy az a magyar televízió színeihez méltó legyen, arra nem vagyunk rászorulva, az végezze csak itthon a munkáját, ahol szem előtt van.«

Ahány ügynök, annyi történet. Különböznek indítékaikban, abban, akartak-e ártani, mennyit ártottak, megzsarolták-e őket vagy volt-e más okuk félni. Erkölcsi megítélésük is csak más-más lehet. Ha egy listán felsorolnánk őket, mint ügynököket, vajon ezzel igazságot tennénk?!

Ungváry Krisztián történész ezzel érvelt a Magyar Nemzetnek az aktanyilvánosság mellett:

Az eddig lapító érintettek pedig maguk bizonyíthatnák, hogy a hálózat áldozatai vagy cinkosai voltak. De megszólalniuk sem kell, az állambiztonsági adatok magukban is beszédesek: sejthető, mit jelent, ha valakit egy év múlva kirúgott tartótisztje, illetve ha az illető huszonhárom éven keresztül szorgalmasan jelentgetett.

Szóval bizonyítsa az ártatlan az ártatlanságát.

Vezető kép: Részlet Spann Gábor saját kezű jelentéséből. Forrás: dr. Ilkei Csaba idézett könyve, 92. o.

(Folytatása holnap következik)