A fegyveres konfliktus, üldöztetés, emberi jogi visszaélések vagy a klímaváltozás miatt otthonukat elhagyni kényszerülők száma az utóbbi évtizedben megkétszereződött a világban, tavaly év végére elérte a 82,4 milliót – állapítja meg az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pénteken kiadott, Globális Trendek című éves jelentésében.
A koronavírus-járvány évében, egy olyan évben, amelyben a legtöbb ember gyakorlatilag nem hagyhatta el a lakhelyét, újabb hárommillió embert kényszerítettek arra, hogy elmeneküljön onnan, ahol lakik
– közölte Filippo Grandi, a UNHCR főbiztosa. A jelentés szerint az új menekültek csaknem hetven százaléka mindössze öt országból vagy ezen országokon belül menekült el: Szíria, Venezuela, Afganisztán, Dél-Szudán és Mianmar.
A trendek sajnos tavaly is folytatódtak. Ezért ha naprakészre – az idei első félév végéig – akartuk volna csinálni a jelentést, akkor valószínűleg időarányosan meg kellett volna növelnünk a menekültek számát. Az új menekülők 42 százaléka gyerek, és részben új konfliktusgócokból űzettek el: Mozambik északi részéből, a Száhel-övezet nyugati részéből, az etiópiai Tigré tartományból, amellett, hogy a régi konfliktusövezetekben – például Afganisztánban, Szomáliában – fellángoló erőszak is kényszerített újabb embereket menekülésre. Az ENSZ-nek külön kell készülnie arra, hogy az amerikai vezetésű nemzetközi haderő szeptemberi kivonulása után újabb tömegek hagyják el Afganisztánt
– tette hozzá Grandi. Miután meglátása szerint az emberek menekülését részben a populizmus és a nacionalizmus globális terjedése idézi elő, a főbiztos felszólította a világ vezetőit, hogy hagyják abba az egyes embercsoportok démonizálását.
Elképesztő és erkölcsileg megvetendő, hogy a menekülőket falak emelésével vagy tengerbe veszejtésükkel akarják megállítani. (…) Bármilyen okból menekülnek, ugyanolyan emberek, mint bárki más
– mondta. Grandi üdvözölte, hogy Joe Biden amerikai elnök ígéretet tett a hatékony és humánus amerikai menekültügyi rendszer helyreállítására, de hozzátette: nagyon fontos ennek az ígéretnek a betartása. Újságírói kérdésre válaszolva a főbiztos azt mondta: reméli, nem tükrözi az amerikai kormány menekültpolitikáját Kamala Harris alelnök azon megjegyzése közelmúltbeli közép-amerikai körútján, amellyel le akarta beszélni az Egyesült Államokba bevándorolni akarókat tervükről.
A UNHCR jelentése szerint tavaly a világon mindössze 34 400 menekültnek adtak letelepedési engedélyt (az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában), ami harmada az egy évvel korábbinak.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat
Facebook
Twitter
YouTube
RSS