Jóváhagyta a Szövetség néven alakulóban lévő egységes felvidéki magyar párt alapszabály-tervezetét a Magyar Közösség Pártjának (MKP) országos tanácsa – jelentették be az MKP vezetői vasárnapi pozsonyi sajtótájékoztatójukon.
Az egységes felvidéki magyar politikai érdekképviselet létrejöttét célzó folyamat már mintegy két éve tart. Az egyesülni készülő három felvidéki politikai erő, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Híd és az Összefogás közt zajló egyeztetések többször is megakadtak. Az egységesítési folyamat résztvevői idén márciusban jelentették be, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a közös párt létrehozásáról. Azóta a részt vevő pártok szervezeteiben zajlott a jóváhagyási folyamat.
Örömmel jelenthetem be, hogy az MKP készen áll arra, hogy a másik két párttal fuzionáljon. A párt szélesebb körű döntéshozó testülete, az országos tanács (OT) megvitatta és elfogadta a leendő egységes magyar párt alapszabály-tervezetét, amelyet a következő napokban továbbítanak a másik két pártnak
– jelentette be Forró Krisztián, az MKP elnöke a vasárnapi sajtótájékoztatón. Miután az új egységes párt alapszabályát minden résztvevő elfogadta, sor kerülhet az új politikai csoportosulás formai létrehozására, ami nyár végéig megtörténhet. Köpöncei Péter, az MKP OT elnöke elmondta: a vasárnapi ülés nem volt híján a vitáknak, de ezek hangulata konstruktív volt, illetve az is a résztvevők felelősségteljes hozzáállásáról tanúskodott, hogy a találkozón a döntéshozók nyolcvanöt százaléka jelen volt. Berényi József, az MKP általános alelnöke szerint az alapszabály-tervezet elfogadásával összefüggésben néhány más, fontos döntést is hoztak. Ezek közül az egyik, hogy az új egységes párt megalakulásának feltételéül szabták, hogy annak tárgyalási nyelve magyar legyen, és az új párt célkitűzései között szerepeljen a területi önkormányzás létrehozása a tömbmagyarság számára. Az MKP OT vasárnapi ülésén egy politikai nyilatkozatot is elfogadott, ebben az MTI-hez eljuttatott dokumentumban egyebek mellett azt írták:
A Magyar Közösség Pártja kiáll a természetes régiók mentén kialakítandó megyék, például a Duna menti megye létrehozása, a magyar nyelv regionális nyelvként való elismerése, a Beneš-dekrétumok kollektív bűnösségre vonatkozó részeinek megszüntetése, magyar katolikus püspök kinevezése és a magyar nemzeti jelképek szabad használata mellett.
Forrás: MTI; Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma
Facebook
Twitter
YouTube
RSS