A visegrádi csoport (V4) ma a legerősebb szövetség az Európai Unióban, nemcsak politikailag, hanem egyre inkább gazdaságilag is – jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Menczer Tamás kiemelte: a visegrádi csoport ma elsősorban a józan észt, az összefogást és erőt, valamint a járványhelyzet utáni újraindulást jelenti Európában. Az államtitkár annak a Klauzál utcai tűzfalfestménynek az átadásán beszélt, amely a Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia alkotta V4-ek megalakulásának harmincadik évfordulójára készült. Ez a visegrádi csoport lengyel elnökségének utolsó napja, csütörtökön pedig már a magyar elnökség kezdődik – mondta el a falfestmény ünnepélyes avatásán Lengyelország magyarországi nagykövete, Jerzy Snopek, hozzátéve: Lengyelország sikeres, de nehéz elnökségen van túl, Magyarország pedig remélhetőleg már kedvezőbb járványügyi helyzetben tudja vezetni a V4-eket. Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár közölte, hogy a járványhelyzet szülte kulturális innovációkat a magyar elnökség alatt a V4-ek közös konferencián tekintik át a Magyar Nemzeti Múzeumban, majd a konferencia eredményeiből kiállítás is nyílik Strasbourgban.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS