A parlamenti szünet miatt Jakab Péternek más utat kellett választania ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet, ám akciói egyre szánalmasabbá és unalmasabbá váltak, ráadásul az egyik baklövést követi el a másik után – erről beszélt a Magyar Nemzetnek Deák Dániel.
Június közepén véget ért az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, ezzel Jakab Péter elveszítette kedvenc “játszóterét”, ahol a nép egyszerű gyermekét, a melóst alakítva alpári és közönséges módon sértegette Orbán Viktort. A Jobbik elnöke emellett számos alkalommal okozott botrányt a házszabály tudatos és módszeres megsértésével, az emiatt kötelezően kiszabott büntetések miatt pedig a hatalom által üldözött forradalmár szerepében tetszelgett – tény, hogy mindeddig sikeresen tette ezt, már ami a baloldali szimpatizánsokat illeti.
Jakab Péter a parlament egyik fő botránypolitikusa, minden egyes felszólalása során igyekezett olyan alakítást nyújtani, amivel garantáltan bekerülhet az esti hírekbe. Emlékezetes volt, amikor beült a kormányfői székbe vagy amikor egy zsák krumplit lóbált, de az is nagy hírverést kapott, amikor sokadszorra provokálta ki Kövér Lászlótól a szóelvételt és a pénzbüntetést
– mondta a Magyar Nemzetnek Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője rámutatott: az elmúlt hetekben azonban a parlament már szünetelt, így Jakab Péternek más utat kellett választania ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet, így például a Fidesz székházára fényfestéssel feliratokat helyezett el, majd magára hívta a rendőrséget, de az is sokaknak felkeltette a figyelmét, amikor egy építkezési helyszínen majdnem elgázoltatta magát egy munkagéppel.
Ezek az egyre inkább szánalmasnak nevezhető jelenetek ugyanakkor már unalmasak, hiszen az első néhány botrányos akció még újdonságnak számított, azonban amikor már sokadszorra próbálkozik ilyen és ehhez hasonló mutatványokkal felhívni magára a figyelmet, akkor már elveszti a varázsát
– fogalmazott Deák Dániel. Szerinte így nem meglepő, hogy a korábbi magas interakciók után már lényegesen kisebb aktivitást váltanak ki ezek a jelenetek a Facebookon is, ráadásul miután Jakab Péter kikerült a Parlament védett falai közül, azóta egyre több baklövést követ el.
Ilyen komoly kampányhiba volt, amikor egy, általa a parlamenti felszólalások során csak melósként nevezett munkással találkozott. Az interneten több milliós megtekintésnél járnak azok a felvételek, amelyeken az látszik, hogy a Jobbik elnöke ordibál a munkással, sőt, majdnem össze is verekedett vele. Szintén nagy felháborodást keltett, hogy miközben a kampányeseményekre egy régi Mazda gépjárművel érkezik, a háttérben követi őt az igazi autója, ami tízmilliós értékű, és még sofőr is jár hozzá
– mutatott rá a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Hozzátette: mindez egyik napról a másikra rántja le a leplet Jakab Péter valódi énjéről, hiszen miközben ő hétköznapi emberként igyekszik magát bemutatni, aki régi kocsival jár és érti a melósok nyelvét, kiderült, hogy ez csak színjáték, és valójában lenézi a melósokat, megvetően beszél velük, ráadásul egy luxusgépjárművel viszi őt a sofőrje.
Ez nagyban hasonlít Karácsony Gergely elmúlt hónapos vesszőfutására, hiszen a főpolgármester is egy mesterségesen kialakított képet igyekezett mutatni magáról, majd rövid időn belül kiderült: nem az a falusi gyerek, akinek mutatja magát, csak kampányeseményekre jár a szülőfalujába, ráadásul még angolul sem beszél és nyelvvizsgája sincsen, miközben korábban ezt állította
– mondta Deák Dániel. Összegzése szerint mindez az egész baloldal jelenlegi állapotáról is bizonyítványt állít ki: nem képesek egyetlenegy olyan hiteles politikust sem találni, aki önazonosan tudna viselkedni a nyilvánosság előtt, és valódi víziója lenne az ország és Európa jövőjéről.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Fidelitas/Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS