A koronavírus-járvány miatt még át nem adott március 15-i állami, valamint a családok nemzetközi napja alkalmából adományozható miniszteri elismeréseket nyújtott át a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden Budapesten. Novák Katalin hangsúlyozta: a díjazottakban közös, hogy értékek mentén dolgoznak, valamint áldozatos munkájukkal hozzájárultak a családok és a közösségek erősödéséhez. Ugyanakkor ott állnak az egyes emberek, az egyes családok mellett, és akár a járvány okozta egzisztenciális szorongásukat félretéve képesek arra, hogy adjanak másoknak is – tette hozzá a politikus.
Az elmúlt másfél évben a járvány miatt az is nehéz volt, ami máskor könnyű: ilyenkor tanuljuk meg értékelni azt, amit amúgy természetesnek tartunk, egyben esélyt kaptunk arra, hogy megtapasztaljuk, mi az, ami igazán értékes. Megváltoztak a hétköznapjaink, elmaradtak az ünnepeink, így elmaradt a kitüntetések átadása is azok számára, akiknek mindannyian hálásak lehetünk – fűzte hozzá Novák Katalin. Elmondta, vannak a díjazottak között olyanok, akik jó szóval, akik írott szóval, önkéntesen vagy hivatástudattal, van, aki csendben, más hangos kiállással, de mindannyian a közös értékeinkért dolgoznak. Ugyanakkor – folytatta – tesznek az egyes emberért azzal, hogy lelkészként vagy orvosként ott vannak a koronavírus-fertőzésben haldokló beteg mellett, tanárként képesek az egyes diákra is odafigyelni a távoktatás keretei között, segítik a kapcsolati erőszak áldozatait, vagy segítenek abban, hogy egy család az örökbefogadáson keresztül teljessé válhasson. Aki egy minisztériumban vagy háttérintézményben nem az aktát, hanem a mögötte álló embert látja, aki a zenéjével gyógyít, aki egy idősotthonban vígaszt nyújt az unokái ölelését nélkülöző idős embernek, aki beteg gyermekeknek szervez tábort, aki egy értelmi fogyatékos igényeit is felismeri a járványhelyzetben és aki ott van egy, a járvány idején egyedül helytálló szülő mellett, s aki a bölcsődében a járvány idején is ölbe veszi a gyerekeket – sorolta Novák Katalin. Elismerés illeti azokat is, akik ott állnak támogató családként a díjazottak mögött – mondta Novák Katalin.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS