Ezrek tüntettek Párizsban és más francia városokban szombaton: ez volt sorozatban a negyedik hétvége, hogy az emberek utcára vonultak a koronavírus-járvány megfékezése érdekében életbe léptetett korlátozások ellen.
A megmozdulásokra két nappal azután került sor, hogy a francia alkotmánytanács jóváhagyta azt a törvényt, amely előírja, hogy csak védettségi igazolvánnyal látogathatók a bárok és éttermek, és kötelezővé teszi az egészségügyi dolgozóknak a koronavírus elleni védőoltást. Hétfőtől csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők mehetnek kávézóba és étterembe, illetve használhatják a távolsági közlekedést. Egyes esetekben a kórházak is elkérhetik a dokumentumot, amely a friss negatív Covid-tesztet, az oltást vagy a betegségből felgyógyulást igazolja. Az igazolvány már eddig is kellett a kulturális és rekreációs célú létesítmények – köztük a mozik, koncerttermek, vidámparkok – látogatásához, amennyiben azok ötvennél több embert fogadtak be.
A szombati tüntetések nagyrészt békésen zajlottak. Párizson kívül Marseille-ben, Nizzában és Lille-ben is utcára vonultak az emberek. A tiltakozók azt kifogásolták, hogy az új rendelkezések csorbítják szabadságjogaikat, és burkoltan kötelezővé teszik az oltást. A megmozdulások ellenére a felmérések azt mutatják, hogy a franciák többsége támogatja a védettségi igazolványról szóló rendelkezéseket. Egy másik, Florian Philippot jobboldali politikus által szervezett tüntetésen ezrek gyűltek össze az egészségügyi minisztérium épülete előtt Párizs központjában. A tiltakozók Emmanuel Macron francia elnök lemondását követelték. Az Indiai-óceánon található Réunion szigetén is ezrek vonultak utcára, hogy tüntessenek a védettségi igazolvány ellen. Réunion francia tengerentúli terület.
Franciaországban naponta legalább 21 ezerrel nő a regisztrált fertőzöttek száma a koronavírus delta variánsának terjedése miatt. Eddig több mint 112 ezren vesztették életüket a Covid-19-ben. A mintegy 67 millió lakosú Franciaországban a lakosság közel 54 százalékát oltották be teljesen. Legalább hétmillióan kapták meg az első oltást azóta, hogy Emmanuel Macron július 12-én bejelentette: védettségi igazolványra lesz szükség több létesítményben.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Adrienne Surprenant
Facebook
Twitter
YouTube
RSS