A látogatók hosszú sorokban várakoztak, a közel félórás tárlatvezetés csoportjai mind megteltek, sőt, a szervezők a tervezetteken felül is indítottak turnusokat – olvasható a Várkapitányság, az újjászületett helyiségről szóló sajtóközleményében. A Budavári Palota első eredeti formájában helyreállított történelmi terét óriási érdeklődés övezte már a megnyitás napján – írta a Magyar Nemzethez eljuttatott közleményében a Várkapitányság.
Az államalapító Szent István királyunkról elnevezett terem a magyar iparművészet kiemelkedő teljesítménye volt a XIX–XX. század fordulóján, de a második világháborúban megsemmisült. A most újjászületett helyiség az állami ünnepen nyitotta meg kapuját, és már az első napon óriási érdeklődést keltett – tették hozzá a közleményben. A közel félórás tárlatvezetéseket a helyszín szűk befogadóképessége ellenére is több mint ezren tekintették meg. Az előregisztrált, és a helyszínen várakozó látogatók között voltak határainkon túlról érkező fiatalok is, akiknek a Rákóczi Szövetséggel együttműködve biztosított belépést a Várkapitányság, így Szent István ünnepén ők is az elsők között tekinthették meg a látványosságot. A közleményből kiderült, hogy Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett terem elrendezése, díszítése és bútorzata mindenben az eredeti helyiséget követi. Az ország legnagyobb Zsolnay-kandallóját, Szent István-mellszobrát, az Árpád-házi királyokat és szenteket bemutató képeket, a csillárokat, a gyönyörű padlót és a kazettás mennyezetet pedig a legkiválóbb mesterek készítették. A lélegzetelállító terem helyreállításának értékét növeli, hogy már eltűnőben lévő mesterségek képviselői vettek részt az újraalkotásban: Pécstől Pápáig hét szakma képviselői, országszerte húsz műhelyben több száz szakember – írták.
A közleményben kifejtették, hogy a terem az egyedülálló berendezésén kívül további érdekességeket is tartogat számunkra. A látogatók befelé felé haladva egy különleges kiállítást is megtekinthetnek, amely nemcsak azt mutatja be, miképpen jött létre a magyar iparművészet korabeli csúcsteljesítménye, de betekintést nyújt Szent István király ma is aktuális örökségébe és annak kortárs művészeti értelmezésébe – írták. Havadtőy Sámuel képzőművész kifejezetten erre a helyszínre alkotta meg azt a tíz kapura épülő installációt, amely Szent István király intelmeinek szövegén alapul.
Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: Budavári Várkapitányság
Facebook
Twitter
YouTube
RSS