Tokióban szerzett olimpiai aranyérmeink közül sokan Tótka Sándor kajak-kenuban elért elsőségét tekintették a legnagyobb meglepetésnek. Pedig a Gyomaendrődről induló kiváló kajakos elhivatottságát, profizmusát és győzni akarását ismerve elmondható: a legjobb helyre került a férfi kajak sprintverseny aranya. A kiváló sportemberrel nemcsak tokiói győzelméről, de élete és pályafutása eddigi történéseiről, valamint a jövőbeni terveiről is beszélgettünk.
Most, a részben hazai rendezésű az Európa-bajnokság alatt is kiderült, hogy mi, magyarok futballnemzet vagyunk. A sportolni kezdő gyerkőcök nagy része is elsősorban focizni megy le. Mi az oka, hogy ön nem a zöld gyepen, hanem a hajóban próbálkozott?
Ha úgy vesszük, akkor én is beletartozom ebbe a klasszikus sormintába, ugyanis én is futballoztam gyermekkoromban. Igaz, ha jól emlékszem vissza, akkor ez körülbelül egy napig tartott… Hamar kiderült ugyanis, hogy nincs igazán labdaérzékem és a társaság miatt sem éreztem annyira jól magam a pályán. Ekkor még mindig nem a kajak következett, mert kipróbáltam a tornát is. A társaság ott már jobb volt, de az a fajta, kissé talán erős szigor, ami ott jellemző volt, nekem nem igazán volt szimpatikus. Emellett sokáig jártam társastáncra, amelyet nemcsak a tánc, de a társaság miatt is nagyon szerettem. Ez ott kapcsolódik a kajakhoz, hogy itt tapasztaltam meg igazán, hogy nekem mennyire fontos a jó társaság. Tízéves voltam, amikor az egyik osztálytársam – aki lejárt kajakozni – hívott, hogy tartsak vele és menjek le én is. Ugyanaz a hangulat fogadott, mint a társastáncon. Kiváló volt a társaság, amelyet jól jellemez, hogy az akkori kajakos társaság tagjaival mind a mai napig is összejárunk.
Az ifjúsági olimpiai győzelem volt a fordulópont
Érthető, hogy fontos a társaság és a hangulat is, de sportról lévén szó, nyilván sokat számít az eredményesség és a sikerélmény is. Önnek mikor volt az első olyan eredménye, amikor tudatosult az, hogy érdemes komoly erőt, energiát fektetnie a kajakozásba?
Amikor elkezdtem kajakozni, az edzéseken az elejétől fogva gyilkoltuk egymást a szó jó értelmében, keményen edzettünk, komolyan vettük a munkát. Mégis: elmondhatom, hogy a nevelőedzőm nem hajtott szét bennünket, ami nekem nagyon fontos volt. Hallani hallottunk ugyanis arról, hogy például a Pesten versenyző társaink szigetkerülő edzéseket végeznek a Dunakanyarban és ehhez hasonlók. Ehhez képest nekünk könnyebb volt a helyzetünk. Ami pedig az első komolyabb sikerélményt illeti,
sokáig nem éreztem azt, hogy különösebben nagy talentum volnék. A 2010-es szingapúri ifjúsági olimpiai szereplést említhetem, mint olyan fordulópontot, ahol a győzelem után tényleg elgondolkodtam, mert számomra is megmutatta, hogy ebben nagyon sok van, és talán mégiscsak van tehetségem ebben a sportágban.
Tehetség, szorgalom, alázat
Tudom, hogy nehéz kérdés, de immáron olimpiai bajnokként talán mégis tudja rá a választ: mi kell ahhoz, hogy valaki felérjen a csúcsra? A tudatosság, a fegyelem, a munka, a szorgalom, a maximalizmus vagy a tehetség a legfontosabb, már ha egyáltalán lehet ebben sorrendet állítani?
A sorrend állítása nagyon nehéz, de talán mégis elsősorban a tehetség kell, mert hát ez az alapja mindennek a sportban is. Enélkül szerintem nem nagyon lehet boldogulni. Ugyanakkor önmagában a tehetség még akkor sem elég, ha abból kiugró van valakinek. Ismerek igen tehetséges sportembereket, akik ott is vannak az élvonalban, jók, de a csúcsra mégsem jutottak el, mert mégiscsak nagyon fontosak azok a járulékos elemek is, amelyeket a kérdésében említett. Rendkívül fontos az edző személye, és persze a versenyző esetében a szorgalom, az alázat és a kemény munka. Őszintén meg kell mondanom, a saját környezetemben is látom, hogy sokakból hiányzik a megfelelő alázat, bár azt is be kell vallanom, hogy én magam is másként látom az alázat kérdését és jelentőségét, mint mondjuk öt vagy nyolc évvel ezelőtt láttam.
Miben látja másként? Miben változott meg?
Például talán abban is, hogy hiába nyerek meg egy versenyt, nincs olyan, hogy elbízzam magam. Egyértelmű, hogy bármi történik is, végig kell menni az úton, miközben az aktuális eredményektől, helyezésektől függetlenül minden ellenfelet maximálisan tisztelni kell.
Sokat jelentett a szakemberek segítsége
Ejtsünk szót a tudatosságáról és a maximalizmusáról is, hiszen a környezetében többen is ezeket a tulajdonságait emelték ki leginkább. Hallani lehetett például, hogy sokféle szakember segítségét kérte az olimpiai felkészüléséhez.
Valóban, a koronavírus idején bővítettem azon szakemberek körét, akiknek a segítségét kértem a felkészülésemhez. Kiváló szakemberekkel dolgozom együtt, van gyógytornászom, masszőröm, sportpszichológusom is, ami egyébként nem annyira jellemző a mi sportágunkra. Szerintem azonban nagyon sokat tesz hozzá a teljesítményünkhöz, ha rendelkezik valaki olyan háttérrel, egy bázissal, mint amilyen nekem van.
Igaz, hogy a koronavírus miatti kényszerű bezártság idején direkt kibéreltek egy folyóparti nyaralót a feleségével, annak érdekében, hogy mindvégig tréningezhessen?
Igen, ez valóban így történt.
Amikor súlyossá vált a vírushelyzet, majd kiderült az is, hogy elmarad az olimpia, azonnal megfogalmazódott bennünk, hogy bármikor is lesz az olimpia, az fog jól menni majd Tokióban, aki a leggyorsabban és a legrugalmasabban alkalmazkodik a változó körülményekhez.
Mi igyekeztünk alkalmazkodni, ezért lementünk Gyomaendrődre és kibéreltünk egy vízparti nyaralót, ahová leköltöztünk. A feleségemmel együtt dolgoztunk, ő is nagyon sokat segített. Ott volt a kert végében a stég, ahonnan minden nap könnyedén vízre tudtam szállni. Ez is sokat jelentett a végelszámolásnál, hiszen a két hónapos kiesés sok lett volna.
Az olimpiákon megszűnik a sprintverseny
Tokióban a sportág talán legspeciálisabb számában bizonyult a legjobbnak és nyert aranyérmet. Mi a titok a sprintversenyben, mi kell ahhoz, hogy valaki ebben győzni tudjon?
Egy konkrétumot nem lehet kiemelni, több dologban is jónak kell lenni ahhoz, hogy valaki odaérjen az olimpiai döntőbe, majd aztán ott is a legjobb lehessen. Az edzettség és a megfelelő felkészültség természetesen alap, de ennél a számnál a robbanékonyságnak és a reakcióidőnek is meghatározó szerepe van.
Olimpiai aranyérmét szerencsére már senki nem veheti el Öntől, ám nem sokkal az olimpia után hivatalossá vált, hogy ez a szám lekerül az olimpiai programról. Miként érintette ez, és milyen számokra helyezi ezek után a hangsúlyt?
Igen, a táv utolsó olimpiai bajnoka vagyok, hiszen megszűnik a sprintverseny olimpián. Megmondom őszintén, szomorú vagyok emiatt, hiszen sok energiát fektettünk az edzőmmel és a stábom tagjaival is abba, hogy ennek a számnak a legjobbjai közé kerüljek. Bizonyos értelemben ez most elveszik, jóllehet, a világbajnokságon és az Eb-n természetesen továbbra is lesz majd sprintverseny. Ami a folytatást illeti, a K-1 1000 méter aligha élvez majd prioritást, ugyanakkor a K-1 500, valamint a K-2 500 ott van. Utóbbiban Nádas Bencével versenyzünk majd újra, akivel korábban már ültünk közös hajóba.
Most a család és a tanulás kerül fókuszba
Alig érkezett haza Tokióból, máris lement újra edzeni. Mikor lesz pihenés, mikor lesz egy kis feltöltődés, jó értelemben vett leeresztés?
Vb-kvalifikációs versenyt rendeztek, amelyen indultam, így muszáj volt újra lemenni tréningezni, jóllehet az olimpiai győzelem utáni elfoglaltságok, kötelezettségek miatt nem tudtam annyit készülni, mint kellett volna. A pihenés ideje most érkezik majd el, hamarosan elkezdődik egy hosszabb leállás. Rám is fér, mert az utóbbi idő minden a tokiói felkészülésről szólt, így lemaradtam szinte minden családi eseményről.
Éppen ezért a pihenőidő legfontosabb feladata az lesz, hogy végre érdemi és minőségi időt tölthessünk együtt a feleségemmel, és a családom többi tagjával. Emellett az egyetemre is több időt szeretnék szánni.
Kereskedelmi és marketing szakra járok, és mivel az utóbbi félévekben többnyire egy-két tárgyat vettem csak fel, most itt is pótolni igyekszem majd az elmaradt vizsgákat.
Vezető kép: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS