Várhelyi Olivér a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt az Európai Unió partnerségi rendszerének átgondolásáról a jelenlegi és a 2015-ös migránsválság kapcsán. A bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos szerint az Európai Uniónak újfajta partnerségre van szüksége Törökországgal mind a gazdasági, mind a migrációs együttműködést illetően.
Várhelyi Olivér az interjúban emlékeztetett arra, hogy a múlt héten Törökországban járt, ahol – az afgán válság kapcsán – az újabb migrációs hullám megelőzésére tett erőfeszítésekről is tárgyaltak.
Nagy különbség a 2015-ös helyzethez képest, hogy most még időben vagyunk, és talán megelőzhetjük a válságot. Ehhez azonban megfelelő lépéseket kell tennünk, valóban a megelőzésre kell helyeznünk a hangsúlyt, tanulva a 2015-ös leckéből
– hangoztatta Várhelyi Olivér, aki úgy vélekedett: a hat évvel ezelőttihez képest új szempont a török határvédelem minél átfogóbb támogatása, valamint az Afganisztán jelentette kihívás Törökországra, így Európára nézve.
A mostani válság megmutatta, hogy nincs más út, együtt kell dolgoznunk Ankarával
– szögezte le. Hangoztatta azt is, hogy nemcsak Ankarával, hanem a Nyugat-Balkánnal is meg kell erősítenünk a munkát a migráció ügyében. Az uniós biztos elmondta, hogy minden olyan nyugat-balkáni vezetővel tárgyalt a közelmúltban, aki befogadást végez, és felhívták a figyelmüket a biztonsági dimenzió jelentőségére.
Az afgán válság megmutatta, hogy súlyos következményei vannak, amennyiben a geopolitikai választásainkban nem vagyunk kellően erélyesek és következetesek. Képzeljük csak el, hogy mi történik, ha a nyugat-balkáni partnerek bővítési folyamata tovább húzódik, és – ugyancsak bizonyos geopolitikai megfontolásból – nem az történik a valóságban, amire ígéretet tettünk. Márpedig a Nyugat-Balkán földrajzilag sokkal közelebb van hozzánk, mint Afganisztán. Ebből következik, hogy Európa első számú választása az kell legyen, hogy integrálja a térséget
– fejtette ki. Az októberi EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozóval kapcsolatban azt mondta, akkorra már szeretné látni, hogy a meghirdetett gazdasági-fejlesztési tervek mely elemeinek a megvalósítása indulhat el.
A cél, hogy a térség hosszú távú stabilitását és békéjét támogassuk
– emelte ki. Az albán és az észak-macedón csatlakozási folyamatot illetően Várhelyi Olivér úgy vélte, a fennálló problémák megoldásában egyáltalán nem segít, hogy Bulgáriában rövid időn belül immár a harmadik parlamenti választást rendezik, de „nem adtam fel, a hónap végén egy újabb szófiai látogatást is tervezek” – hangsúlyozta Várhelyi.
Abban mindenki egyetért, hogy mindkét ország teljesíti a tárgyalás kezdésének minden kritériumát, tehát a feltételek adottak
– tette hozzá. Szerbiáról szólva pedig kijelentette, hogy az országban új lendületet kapott a reformfolyamat, a kormányzat komoly és nehéz politikai döntéseket hozott meg, és eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeiket. Hozzáfűzte:
a magam részéről messzemenőkig támogatom az előrelépést. Innentől fogva a tagállamokon múlik, hogy egy-két kivétellel, de az összes tárgyalási fejezet megnyílik-e Szerbiával még ebben az évben.
Forrás: MTI/Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS