A közép-ázsiai térségben teljes a konszenzus arra vonatkozóan, hogy az Afganisztánban kialakult válságot Afganisztánon belül is kell megoldani – jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter az üzbegisztáni Xivában csütörtökön, miután azeri, üzbég és török miniszterekkel találkozott.
A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy a Türk Tanács országai részben Afganisztán közvetlen vagy közvetett szomszédságában helyezkednek el, részben pedig az onnan Európába vezető migrációs útvonalon. Rámutatott, hogy Afganisztánban humanitárius válság van, így az országon belül négymillióan már otthonuk elhagyására kényszerültek, emellett pedig rendkívül bizonytalan a politikai helyzet.
Magyarország eleget tett már az erkölcsi kötelességének, evakuáltuk mindazokat, akik korábban nekünk segítettek, akik együtt dolgoztak a katonáinkkal, így a magunk részéről ezt a kérdést lezártnak tekintjük. Nem vagyunk hajlandók a már evakuált segítőinkön kívül senkit sem befogadni az esetlegesen Afganisztánból kiinduló migrációs hullámok résztvevői közül
– szögezte le.
A tárcavezető hangsúlyozta: a közép-ázsiai térségben egyetértés van azt illetően, hogy teljesen reális forgatókönyv egy tömeges, milliós nagyságrendű kiáramlás Afganisztánból, ami viszont több okból is rendkívül súlyos biztonsági kockázatot hordozna magában.
Egyrészt a migránsok gyakorlatilag akadálytalanul eljutnának Törökországig, amely bár mindent megtesz határai védelme érdekében, még nem fejezte be a fal építését az iráni határán, s onnan már csak egy lépés a Nyugat-Balkán, ahonnan pedig könnyedén elérhető Magyarország határa
– emelte ki.
Erre az eshetőségre a kormány felkészült, ugyanakkor jobb lenne elkerülni a bevándorlók tömeges megjelenését a déli határnál
– jelentette ki Szijjártó Péter. Emellett – mint mondta – a tömeges kiáramlás komoly destabilizációt okozhatna az Afganisztán körüli térségben, márpedig ez adott esetben globális biztonsági fenyegetést is jelenthetne.
A térségbeli országokkal egyetértve azt szorgalmazzuk, hogy az Afganisztánban kialakult kihívást és válságot Afganisztánon belül oldják meg. És ezért azt kérjük az európai uniós tisztségviselőktől, a brüsszeliektől, a nyugat-európai politikai vezetőktől, hogy ne tegyenek olyan felelőtlen nyilatkozatokat, amelyek inspirálnák az illegális migrációs hullámok megindulását
– fogalmazott.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS