Pénteken hétszázötven embert fogtak el a magyar határ illegális átlépése miatt. Ez idén csúcsnak számít – emelte ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában. Bakondi György kiemelte, hogy a magyar kormány továbbra is kitart amellett az álláspont mellett, miszerint a helyzet megoldását ott kell segíteni, ahol a probléma van, és nem a problémás embertömegeket kell behozni Európába.
Bakondi György elmondta: az idén elfogott illegális migránsok száma már elérte a nyolcvanezret, továbbá csaknem hétszáznyolcvan embercsempészt fogtak el.
Mindkét szám jóval alacsonyabb volt tavaly ilyenkor. 2015-ben addig és azóta sem tapasztalt illegális migrációs nyomás volt
– emlékeztetett, hozzátéve: akkor nem volt ritka, hogy három-négyezer embert fogtak el naponta.
Ennek elkerülésére törekednek most az európai nemzetállamok kormányai, de ezzel továbbra sem cseng össze az Európai Unió parlamentjének, bürokráciájának véleménye
– jegyezte meg a főtanácsadó. Példaként említette az olyan uniós nyilatkozatokat, amelyek szerint az Afganisztánból érkezőket be kell fogadni, legalizálni kell érkezésüket, és hogy Európának nagy szüksége van munkaerőként a bevándorlókra.
Akik most Afganisztánban mérlegelik lehetőségeiket, azok számára egy ilyen közlés meghívólevélnek minősül
– vélekedett Bakondi György, megjegyezve, hogy egyre többen vannak, akik elfogásukkor afgánnak vallják magukat.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS