Kábítószerkereskedőt vett őrizetbe a rendőrség, a férfi saját maga állította elő a speedet. A gyanúsítás szerint a férfi 2019 óta foglalkozott kábítószer-kereskedelemmel. A speedet úgy állította elő, hogy a szükséges alapanyagot, az amfetaminolajat Nyugat-Európából szerezte be, majd a megfelelő kémiai anyagokkal és koffeinnel feldúsította.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Készenléti Rendőrség Bevetés Támogató Osztály munkatársai szerdán hajnalban ütöttek rajta a negyvenegy éves férfi nemeskéri ingatlanán, amelyet a telepített védelmi rendszereken túl kilenc nagytestű staffordshire bullterrier is védett. A rendőrök érkezésekor jeleztek a kutyák, a férfi közben megpróbálta a bizonyítékokat megsemmisíteni, de nem sikerült neki. A kutyakennel udvarán elfogták, amikor épp több liter amfetamin előállításához szükséges vegyi anyagot locsolt szét, illetve dobált át a telek melletti erdős részre. Az ingatlanban a nyomozók bruttó 1,7 kilogramm kábítószergyanús fehér port, bruttó százharminc gramm zöld, kábítószergyanús növényi törmeléket, két liter metanolt, két deciliter kénsavat, két deciliter amfetaminolajat és 0,6 kilogramm nátrium-hidroxidot, továbbá kábítószer előállításához és értékesítéséhez használt tárgyakat, valamint tizenhétezer euró készpénzt foglaltak le. A férfi letartóztatását a Győri Járásbíróság elrendelte.
Forrás: MTI; Fotó: police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS