Karikó Katalin magyar biokémikusnak ítélték oda idén a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését, a Grande Médaille-t. A magyar tudós idén már több rangos kitüntetést is kapott, amelyek közül többel – így a Grande Médaille-vel is – hagyományosan olyanokat tüntetnek ki, akik a Nobel-díj várományosai.
Az akadémia honlapján olvasható méltatás szerint Karikó Katalin, a BioNTech alelnöke az 1990-es évek óta vezeti az mRNS-sel és annak terápiás felhasználásával kapcsolatos úttörő kutatásokat. Munkája kulcsfontosságú volt a Covid-19 elleni küzdelemben, az új oltási stratégiák kidolgozásában.
Az elismerésről beszámoló Szegedi Tudományegyetem közleménye szerint a Grande Médaille elismerést 1997-ben alapította a Francia Tudományos Akadémia. Létrehozásakor az eredeti, 1802-es Lalande-díjat és a Benjamin Valz Alapítvány Díját, illetve további 122 alapítványi elismerést vontak össze. A Grande Médaille kitüntetést minden évben felváltva ítélik oda az akadémia különböző osztályai által lefedett tudományterületeken munkálkodó francia vagy külföldi tudósnak. A Francia Tudományos Akadémia legfőbb szempontja, hogy a Grande Médaille ahhoz a tudóshoz kerüljön, aki döntő mértékben járult hozzá a tudomány fejlődéséhez, ráadásul felfedezésének eredetiségével és nemzetközi hatásával iskolát teremtett maga körül, így ösztönözve másokat is kutatómunkára.
Forrás: MTI; Fotó: Rachel Wisniewski/El País
Facebook
Twitter
YouTube
RSS