Újabb ember erősítette meg Márki-Zay állítását, miszerint több embert is megzsarolt a DK. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott, hogy Popovics Judit, a Mindenki Magyarországért Mozgalom tatai politikusának lesz lehetősége a bíróságon megpróbálni bebizonyítani az igazát – be fogják perelni. A DK érintett politikusa, Lusztig Péter is cáfolta a vádat, és ő is bejelentett, becsületsértésért perli Popovicsot.
Márki-Zay Péter igazat mondott, engem is megzsarolt a DK!
– írta közösségi oldalán a Mindenki Magyarországa Mozgalom visszalépett képviselőjelöltje, Popovics Judit. Márki-Zay Péter korábban ugyanis azt mondta, hogy van olyan jelöltjük, akinek először államtitkári posztot ajánlott a DK, majd megzsarolta, a harmadik miniszterelnök-jelölti vitán viszont azt is bemondta, hogy Popovics Judit ez a személy.
Az ATV Voksban Popovics Judit azt mondta, hogy a tatabányai helyi DK vezetője, Tatabánya alpolgármestere, Lusztig Péter meghívta egy kávéra, ahol azt közölte vele, hogy ha nem zavar be az előválasztásba, akkor kap egy államtitkári pozíciót. Miután erre nem volt nyitott, akkor azt mondták, hogy ellehetetlenítik őt és családját is. Beadott minden papírt, hogy elinduljon az előválasztáson, de egyik párttól se kapott befogadó nyilatkozatot, holott tudtával a Momentum és a Jobbik is azon volt, hogy megkapja ezt.
Gréczy Zsolt az ATV Startban úgy reagált Popovics kijelentéseire, hogy a hat párt egyike sem adott neki befogadó nyilatkozatot; erről hatpárti jegyzőkönyv is van. Egyébként meg a hölgynek lesz lehetősége, hogy a bíróságon próbálja bebizonyítani az igazát.
Be fogjuk perelni
– fenyegetőzött Gréczy Zsolt.
Maga Lusztig Péter becsületsértés miatt pert indít Popovics Judit ellen. A DK-s alpolgármester úgy emlékszik, áprilisban találkoztak utoljára egy tatai ellenzéki képviselő temetésén. Azt mondta, lehetséges, hogy azóta valamilyen megbeszélésen esetleg mindketten ott voltak, amire most nem emlékszik, de kizárt, hogy az előválasztás vagy a jelöltsége szóba került volna.
Nem üzengettem neki, megvan a száma, ha akarok valamit, felhívom. Miért üzengetnék? Nem is stílusom. Akik engem ismernek, tudják, hogy soha ilyet nem tettem, nem vagyok fenyegetőzős típus
– mondta Lusztig és hozzátette most is a Momentum jelöltjeként indult volna az előválasztáson, „
de annyira összeveszett helyben a momentumosokkal, hogy nem támogatták. Ekkor rátalált Márki-Zay Péterre, és megfűzte, hogy az ő támogatásával induljon.
Forrás: ATV, 444.hu; Fotók: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS