A Blikk értesülései szerint Magyarországon soha nem látott összegről, több mint hetvenötmilliárd forintról nyújtott be kártérítési igényt Szajnik Vince családja. A fiú 2016 júniusában balesetet szenvedett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén található élményfürdőben. Egy csúszdáról leérve hat percig volt víz alatt és az oxigénhiány miatt agykárosodás lépett fel nála.
A baleset közben mobilon csevegő úszómester felelősségét a bíróság megállapította és tíz hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az apa elmondta, hogy a történtek óta éber kómában fekvő gyermekének ápolása felemészti a család erejét. Ezért Szajnik János a bírósághoz fordult, hogy a fürdőtől kártérítést és sérelemdíjat követeljen: összesen mintegy 75,3 milliárd forintot. A Debreceni Törvényszék részéről megerősítették a Blikk megkeresésére az összeg nagyságát. A lap úgy értesült, Szajnik János a fia gondozásához szükséges speciális gép árát ötvenmillió forintra tette és többek között felszámolta a szükséges kezelések, illetve az ápolást végző emberek órabérét is, de szerepel az összegben személyiségi jogok megsértése is.
Az apa igényét irreálisan magasnak mondták a Blikk által megkérdezett ügyvédek a hazai, de még a nemzetközi joggyakorlatban is. Így látta a felperesek ügyvédje, Helmeczy László is.
Kértem az apát, hogy ne csinálja ezt, mert a perköltség felemészti az összes követelésünket. Közöltem vele, hogy így a gyerekével tol ki. Miután ezt nem fogadta el, mondtam neki, hogy itt van vége és lemondtam a képviseletét. A magyar ítélkezési gyakorlathoz képest rettenetesen eltúlzott az összeg, amire az apa igényt tart, amit szakmailag nem tudtam bevállalni, bármennyire is sajnálom a családot. A gyereket továbbra is képviselem és az édesanyját, a kisfiú lánytestvérét és az anyai nagymamát is. Öt éve ingyen viszem nekik az ügyeket részvétből
– jegyezte meg az ügyvéd, aki a kómában fekvő Vincének hatvanmillió forintot szeretne kiharcolni.
Szajnik János, akinek hirtelen új ügyvédet kell keresnie, a perfelvétel előtti napra levitte a kártérítési igényét 3 milliárd 11 millió forintra, ami még szintén jelentős összeg és szinte biztosnak tűnik, hogy ennyit nem ítélnek meg neki. A fürdőt képviselő ügyvéd a Blikket arról tájékoztatta, hogy a cég nyitott volt arra, hogy lehetőségekhez mérten anyagilag megpróbálja kárpótolni a családot, de ettől elzárkóztak és még a társaság által felajánlott természetbeni juttatást sem fogadták el.
Az eddigi legnagyobb kártérítést Magyarországon ugyancsak Helmeczy László érte el: 200 millió forintos kártérítést ítéltek meg a 2009-ben szíven szúrt Marian Cozma családjának, amit a mai napig nem kaptak meg. A 2017. január 20-án történt veronai buszbalesetben életét vesztett 18 fő hozzátartozói összesen 1,89 milliárd forintot kaptak.
Forrás: Blikk; Fotó: A nyíregyházi Aquarius Élményfürdő
Facebook
Twitter
YouTube
RSS