Kiemelkedő eredményeket ért el az Európa Tanács (ET) a magyar elnökség alatt a nemzeti kisebbségek ügyében, valamint a zöld emberi jogok területén – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Németh Zsolt, aki az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának vezetője is, emlékeztetett: november közepéig Magyarország adja az ET elnökségét. Szerdán és csütörtökön a parlamenti közgyűlés politikai ügyek és demokrácia bizottsága tartott ülést. Németh Zsolt meghívására mintegy ötven parlamenti képviselő érkezett Magyarországra Európa különböző pontjairól.
A fideszes politikus úgy vélekedett: az Európa Tanács azért jelentős a magyar külpolitika szempontjából, mert ez a szervezet foglalkozik hangsúlyosan a demokrácia, a jogállam, az emberi és kisebbségi jogok kérdésköreivel. A magyar elnökség egyik fontos záróakkordjának nevezte, hogy csütörtökön Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára beszámolt az elért eredményekről. Németh Zsolt a nemzeti kisebbségek ügyében azt hangsúlyozta, hogy az ET elfogadta Kovács Elvira szerbiai magyar képviselőnek a nemzeti kisebbségek védelméről szóló jelentését, és „erre a fonalra fölfűzve” a magyar elnökség négy konferenciát szervezett: kettőt Budapesten, kettőt pedig Strasbourgban. A tanácskozások következtetéseit Strasbourgi deklaráció címen foglalták össze. A fideszes politikus kiemelte: bízik benne, hogy ezt a munkát folytatni fogják a soron következő elnökségek.
A zöld emberi jogokról szólva Németh Zsolt közölte: a miniszteri bizottság elemezte a parlamenti közgyűlésnek a legutóbbi plenáris ülésén elfogadott határozatát, és megvalósíthatósági tanulmány készítését rendelte el arról, hogy a zöld emberi jogok kiépítése érdekében szülessen-e kiegészítő jegyzőkönyv az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez a környezeti jogok kérdésében. A kétnapos ülésen napirendre tűzték a Közel-Kelet, Jordánia és Líbia helyzetét, a britek kilépését az Európai Unióból (Brexit), valamint a Nyugat-Balkán szituációját is. Utóbbival kapcsolatban a politikai bizottság meghallgatta Várhelyi Olivért, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosát. Azt a fontos következtetést vonták le: az Európa Tanács és az Európai Unió számára közös feladat a következő évekre, hogy lendületet adjanak a nyugat-balkáni országok európai integrációjának – közölte a fideszes politikus, megjegyezve: az ET-nek tagjai a nyugat-balkáni államok. Németh Zsolt jelezte, hogy jövőre ebben a témában jelentést fogad majd el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS