Rusvai Miklós virológus szerint a koronavírus ellen beadott emlékeztető dózis felfrissíti az immunrendszer memóriáját, az antitestek ugyanis az oltás után három héttel érik el a legmagasabb szintjüket, hat hónap elteltével azonban a védőérték alá csökkennek.
A Magyar Nemzet szerdai számában a víruskutató rámutatott: a harmadik oltás felvételével a szervezet újra eredményesen fogja termelni az ellenanyagot, így aki most beoltatta magát, az a negyedik járványhullám végéig már védettséget szerzett, jövő ősszel azonban ugyanez már nem lesz elmondható. Rusvai hangsúlyozta: az alaptétel az, hogy a harmadik oltás senkinek sem árt, ezáltal frissítjük fel ugyanis az immunrendszerünk emlékezetét, amelynek köszönhetően a szervezetünk újra eredményesen fogja termelni az ellenanyagot.
Az antitestek az oltás után három héttel érik el a legmagasabb szintjüket, ami egyénenként nagyon változó, utána viszont nagyjából hathetente feleződik a mennyiségük, hat hónap után pedig biztosan a védőérték alá csökken a számuk. Van, akinél azonban ez akár két hónap után is bekövetkezhet
– mutatott rá a szakember. Hozzátette: ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az immunrendszer elfelejtette volna a védőoltást, mivel az immunmemória működik. A probléma inkább az, hogy egy fertőzés esetén öt-hét napra van szüksége az immunmemória alapján működésbe lendülő immunrendszernek az antitestek termelésére.
Ennek értelmében, ha valaki például szeptember elején vette fel a harmadik oltását, akkor az immunrendszere a vakcináció után öt-hét nappal már elkezdte termelni az antitesteket, és mostanra már elég antitest van a vérében. Következésképpen nem kell öt-hét napnak eltelnie ahhoz, hogy a szervezete elkezdjen védekezni, hanem azonnal, már a fertőzés pillanatában reagál a bejutott vírusokra
– magyarázta a víruskutató.
A harmadik oltással tehát időt nyerünk, de az immunrendszerünk nem felejtette el az első két dózist sem
– fogalmazott Rusvai Miklós. Hangsúlyozta: a SARS-CoV-2 vírusfertőzéstől nem félni kell, hanem fel kell készülni rá, vagyis időben beoltatni magunkat.
Ha az antitestszintet sikerül megfelelően magas szinten tartani, akkor a vírustól nem lehet súlyosan megbetegedni, mivel újabb és újabb immunlökéseket ad a szervezetnek
– húzta alá. Arra a felvetésre, hogy a harmadik oltást az alapimmunizálás részévé kell-e tenni, a szakember elmondta: érdemes ezen elgondolkodni, ugyanakkor még korai erről beszélni, mivel egyes országokban az 5-11 éves korosztály immunizálása is csak nemrég kezdődött meg. Rusvai Miklós szerint azonban az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vélhetően még karácsony előtt Európában is engedélyezni fogja az 5-11 évesek vakcinációját a Pfizer szérumával, ettől kezdve pedig Magyarországon is sor kerülhet ennek a korosztálynak a beoltására.
Forrás: MTI/Magyar Nemzet; Fotó: Origo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS