A genderideológia és az LMBTQ-propaganda már rég nem a toleranciáról, egymás megértéséről, az elfogadásról szól. Egyre inkább kiderül, hogy a magát semlegesnek álcázó, uralkodó liberalizmus nem más, mint egy birodalmi logikára épülő ideológia, amely a saját világnézetét akarja ráerőltetni a társadalom minden tagjára, beleértve a gyermekeket is – idézett a Magyar Nemzet Szánthó Miklós csütörtökön az Alapjogokért Központ, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Szent István Intézet által közösen szervezett Következő ezer év a gyermekekért című konferenciáján elmondott beszédéből.
Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a konzervativizmus lényegét három szóban foglalhatjuk össze: Isten, haza, család. Mind mondta, ma azt láthatjuk, hogy ezt a hármas egységet elkezdték lerombolni, relativizálni.
Elkezdték lebontani a nyugati civilizáció zsidó–keresztény hagyományokra épülő rendjét, letagadták Istent. Folytatódott és folytatódik a mai napig azzal, hogy megpróbálják lebontani a nemzeti identitást, a kultúrát, és megpróbálnak kevert társadalmat kialakítani. A legújabb célpontja a liberális ideológiai őrületnek pedig a család
– mondta. Szánthó Miklós szerint a genderideológiát hirdetők ma azt próbálják előadni, hogy a teremtett biológiai nemek nem léteznek vagy másodlagosak, és pusztán társadalmi elvárások által ránk kényszerített szerepek, emiatt dekonstruálhatók. Mint részletezte, az ő céljuk, hogy a hagyományok tiszteletéből „kigyógyítsák” az embereket, az emberi jogok fölényes győzelmeként mutassák be.
A nemek százának megismertetését már elvárásként fogalmazzák meg az oktatáspolitikában is
– fogalmazott. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint ezen ideológia hordozói a népességfogyást, Európa és a Nyugat demográfiai problémáját a bevándorlók ide hozatalával abszolút megoldható technikai malőrként kezelik.
A bevándorláson alapuló kevert társadalmak követendő normaként történő beállítása fegyverletétel, a teremtett nemek megkérdőjelezése önfeladás, az abortusz kifejezett reklámozása gyermekgyilkosságra történő felhívást, az újmarxista, liberális gondolkodás pedig magát a tébolyt jelenti
– vélekedett Szánthó Miklós, aki szerint egy civilizációs öngyilkosság zajlik a szemünk előtt. Az igazgató elmondta: meggyőződése, hogy ma konzervatív ellenforradalomra van szükség, a normalitás, józan ész erődemonstrációjára. A gyermekvédelmi népszavazás miatt Magyarország ellen indított nemzetközi hadjáratról azt mondta: nem csodálja, hogy ennyire frusztrált az Európai Unió. Kiemelte, hogy végre lesz egy olyan lehetőség, hogy nem az EP-képviselők döntik el, hogy a férfiak szülhetnek-e vagy nem, nem az Európai Bizottság füstös háttérszobájában döntik el, hogy mi szerepel majd az EU-s genderstratégiában, hanem közvetlenül az emberekhez fordul a politika és őket kérdezi meg, hogy mi legyen a gyerekeikkel. Mint mondta, a harc nehéznek tűnik és joggal érezzük, hogy agresszív a genderpropaganda. Arra kért mindenkit, hogy legyen bizakodó.
Legyen a szemünk előtt a migrációs helyzet. Akkor sikerült ellentmondani a brüsszeli nyomásnak, és úgy gondolom, hogy megint sikerülni fog
– zárta gondolatait Szánthó Miklós.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS