A koronavírus-járvány újabb mutációja ütötte fel a fejét világszerte. Az Omikron variáns úgy fejlődött ki, hogy az alfa, béta és delta legrosszabb mutációját kombinálta. A WHO szerint ez az mutáció akár 40%-kal is csökkentheti a vakcinák hatékonyságát.
Néhány napja a koronavírus új variánsát azonosították Dél-Afrikában. Ilyen gyakran előfordul, de a most felbukkant variáns azonnal riasztotta a tudóstársadalmat, mert a mutáns tartalmazza a vírus korábbi verzióinak összes veszélyes mutációját, valamint még sok olyat, amely az eddigi legfertőzőbbé, és mindez az oltóanyagokkal szemben leginkább rezisztenssé teszi.
A szupertörzs megszerezte a delta azon mutációit, amelyek olyannyira fertőzővé tették ezt a változatot, hogy az hónapok alatt vált a világon a legdominánsabb verzióvá. Az új változat azonban tartalmazza a béta-variánson látható vakcinarezisztens elváltozásokat is, és ez további aggodalomra adhat okot. Az új törzs tartalmaz egy korábbi mutációt is, amely tavaly télen serkentette az alfa variáns terjedését az Egyesült Királyságban – írja a Mandiner.
Dél-Afrika lakosságának természetes immunitása nagyon magas, ezért a vírus könnyen terjed, ez pedig lehetővé teszi a korábbi Covid-betegek könnyű lefolyású megfertőződését. A szakértők szerint ez a legrosszabb változat, amit valaha láttak, és aggasztja őket a benne található mutációk kiemelkedően magas száma, miután a variáns 32 különböző mutációt tartalmaz a tüskeproteineken.
Ez a valaha feljegyzett legtöbb mutáció, kétszer annyi, mint ami a jelenleg domináns delta törzsön található.
Még két hét – vagy több
A szakértők attól tartanak, hogy a mutációk a legjobb esetben is minimum 40 százalékkal csökkenthetik a jelenleg használt vakcinák hatékonyságát. Ennek az az oka, hogy a B.1.1.529-en sok változás a vírus tüskeproteinjén található. A jelenlegi vakcinatermelés arra készteti a szervezetet, hogy felismerje a vírus régebbi verzióiból származó tüskeprotein-változatait. Mivel azonban a tüskeprotein nagyon másképp néz ki az új vírustörzsön, így a szervezet immunrendszere nehezen tudja felismerni azt és leküzdeni a kialakuló betegséget. A szakértők figyelmeztetnek arra, hogy legalább két hétig nem tudják még pontosan, hogy mennyivel fertőzőbb az új vírus, és hat hétig nem fogják tudni megmondani azt sem, hogy milyen hatással van a Covid-fertőzés kórházi kezeléseire és a halálozási adatokra.
Az Omikron mutáció már Európában is felütötte a fejét, a holland egészségügyi hatóságok pénteki közleménye szerint több tucat, koronavírussal fertőzött személy érkezhetett az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtérre Dél-Afrikából a KLM holland légitársaság két járatán. A tájékoztatás szerint most minden pozitívnak tesztelt utast további szűrővizsgálatnak vetnek alá, hogy kiderítsék, vannak-e közöttük olyanok, akik a dél-afrikai variánssal fertőződtek meg. Mintegy hatszáz légiutas érkezett pénteken két KLM-járat fedélzetén Dél-Afrikából. A holland kormány péntek reggel függesztette fel a járatokat a járványügyi szempontból kockázatosnak ítélt térséggel, ugyanakkor a már úton lévő repülőgépeket fogadták, az utasokat pedig megérkezésükkor szűrővizsgálatnak vetették alá és karanténba helyezték. Az új variáns terjedésének meggátolása érdekében az Európai Unió több tagállamán kívül Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Kanada is lezárta a határait az Afrika déli részén található országokból.
Forrás: Mandiner, MTI; Fotó: MTI/EPA/Nic Bothma
Facebook
Twitter
YouTube
RSS