Az Emmi szerint téves állítás, hogy a tanárok oltási határidejét meghosszabbítanák, ahogy azt az RTL közölte. A jogszabály eleve azt rögzítette, hogy akik december 15-ig nem vették fel az oltást, azoknak a munkáltató felhívását követően 15 napjuk van arra, hogy ezt pótolják – közölte a tárca.
Az RTL Híradó szombaton számolt be arról, hogy haladékot kaptak a tanárok: december végéig még beoltathatják magukat azok, akik eddig nem kérték a koronavírus elleni vakcinát. Az ATV megkeresésére azonban ezt most cáfolták:
Értesülésük téves, nem változott a határidő. A jogszabály eleve rögzítette, hogy akik december 15-ig nem vették fel az oltást, azoknak a munkáltató felhívását követően 15 napjuk van arra, hogy ezt pótolják
Az EMMI sajtóosztálya arról is tájékoztatta az ATV-t, hogy a beoltott pedagógusok aránya meghaladja a kilencven százalékot, amely a következő napokban is emelkedni fog. A közleményben ezen felül még a kormány intézkedéseit foglalták össze: A pedagógusok voltak az elsők annak idején, akiknél átfogó béremelést hajtott végre a kormány. A 2020 júliusi tízszázalékos emelést követően 2022. január 1-től újabb tíz százalékos béremelésre kerül sor, 2023-tól pedig jön egy nagyobb bérrendezés. A minisztérium ezen felül kitért arra is, hogy nem javasolják az állami egészségügyi dolgozók oltási határidejének meghosszabbítását sem. Emlékeztettek, hogy az egészségügyi dolgozók nagyobb része már oltott, legtöbben pedig az emlékeztető oltást is felvették.
Forrás: ATV ; Fotó: MTI/Rosta Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS