Az amerikai titkosszolgálat helyi idő szerint hétfőn este letartóztatta azt a hetvenkét éves férfit, aki korábban többször azzal fenyegetőzött, hogy megöli Donald Trump volt amerikai elnököt – jelentette be a brooklyni szövetségi ügyész hivatala.
Thomas Welnickit – aki a 2020-as elnökválasztás előtt, illetve utána is figyelmeztette az amerikai elnök és alelnök védelmét ellátó titkosszolgálatot, hogy végezni akar Trumppal – 50 ezer dollár (15,8 millió forint) óvadék ellenében helyezték szabadlábra. Megfigyelését GPS segítségével végzik, továbbá pszichológiai és addiktológiai vizsgálatokra is kötelezték. A nyomozati anyagok szerint Welnicki legalább háromszor telefonált a titkosszolgálat New York-i irodájába 2020. szeptember 24-e és december 24-e között, és azzal fenyegetőzött, hogy végez az elnökkel, akit az egyik tavaly novemberi hívásában Hitlernek is nevezett. Welnicki 2020 nyarán a Capitolium rendőrségének jelezte, hogy fegyvereket szerez és megöli Trumpot, ha a politikus nem ismeri be az elnökválasztáson elszenvedett vereségét. Tavaly január 4-én pedig – két nappal a capitoliumi zavargások előtt – két hangüzenetet hagyott a titkosszolgálat New York-i irodájának telefonján, és már azt mondta, hogy Trumppal együtt 12 kongresszusi taggal is végez.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Alex Brandon
Facebook
Twitter
YouTube
RSS