A román államfő bejelentése szerint a román légierő fejlesztése nem áll meg az F–16-os vadászgépek hadrendbe állításával; Bukarest utolsó (ötödik) generációs F–35-ös harci gépek beszerzését is tervezi.
A román elnök az aranyosgyéresi légi támaszpont meglátogatása alkalmával, az ott szolgálatot teljesítő katonák előtt mondott beszédében úgy értékelte: az Ukrajna határainál kialakult feszültség is azt igazolja, hogy szükség van a román haderő 2015-ben kezdődött fejlesztésére, Romániának fel kell készülnie az agresszív akciók elhárítására, beleértve a hibrid fenyegetéseket. Iohannis rámutatott: a román légierőnek kiemelkedő szerepe van az ország védelmében, képes összetett védelmi küldetések végrehajtására az ország légterében, és nagy távolságokat átívelő légiszállítási feladatok megoldására.
Rendkívül feszült időszakot élünk, felerősödtek az európai és az euroatlanti térség, ezen belül Románia biztonságát veszélyeztető fenyegetések. Nyilvánvaló az igyekezet az erő politikájához történő visszatérésre, a jelenlegi liberális világrend, a hidegháború után kialakult európai biztonsági építmény megkérdőjelezésére
– jelentette ki a román elnök. Hozzátette: Románia következetesen a NATO-országok egységének és szolidaritásának, a szövetséges erők Fekete-tengeri jelenlétének megerősítését szorgalmazza, ebben a vonatkozásban pedig az Amerikai Egyesült Államok európai szerepvállalása hitelesebbé teszi a NATO védelmi és elrettentő elkötelezettségét.
Romániában 2019 márciusban állt szolgálatba az első, Portugáliából beszerzett, 16 darab használt F–16-os gépből álló repülőraj, a bukaresti védelmi tárca pedig decemberben jelentette be, hogy további 32 használt F–16-os harci repülőgépet akar vásárolni Norvégiától. Román sajtóértesülések szerint ezek közül húsznak az aranyosgyéresi katonai repülőtér lesz az állomáshelye. A légtéri járőrözésből egyelőre a román légierő izraeli segítséggel felújított, orosz gyártmányú MiG–21 típusú vadászgépei is kiveszik még a részüket. A korábban 110 vadászgépből álló flottában mára körülbelül 30–40 harcképes gép maradt.
Klaus Iohannis államfő kezdeményezésére Románia 2015-ben döntött arról, hogy a GDP 2 százalékára növeli védelmi kiadásait, a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) pedig 2017-ben hagyta jóvá, hogy Románia a következő évtizedben 9,8 milliárd euró értékben vásároljon fegyvereket és katonai eszközöket. Románia egyebek mellett Patriot rakétaelhárító ütegeket és HIMARS rakétatüzérségi sorozatvető fegyvereket vásárol az Egyesült Államoktól, légierejét amerikai gyártmányú – másodkézből vásárolt – F–16-osokkal korszerűsíti, illetve Romániában helyezték szolgálatba a ballisztikus rakéták elfogását célzó amerikai rakétapajzs európai szárazföldi elemeit.
Forrás: MTI; Fotó: Daily Mail
Facebook
Twitter
YouTube
RSS