A CNN csötörtökön tette közzé annak a felmérésnek az eredményeit, amelyben azt vizsgálták, hogy mennyire elégedettek az amerikai Joe Biden kormányzásával. Az eredmény – ami nem túl meglepő, de a liberális csatorna vezetőit valószínűleg szíven ütötte – azt jelzi, hogy az amerikai elnök támogatottsága tovább csökkent, és a megkérdezettek hatvan százaléka elégedetlen vele.
A felmérés szerint az amerikaiak 58 százaléka elégedetlen Biden teljesítményével, és 41 százalékuk gondolja azt, hogy az amerikai elnök jól végzi a munkáját. Decemberben ugyanez a mutató még 51 és 49 százalék volt. A mostani közvélemény-kutatás szerint a magukat politikailag függetlennek vallók mindössze 36 százaléka, a megkérdezett republikánusoknak pedig 9 százaléka gondolja úgy, hogy Biden jól végzi a munkáját. A magukat demokratának tartó szavazók 83 százaléka továbbra is elégedett az elnök teljesítményével, de ez a szám is visszaesés a tavaly nyári 94 százalékhoz képest.
Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a Biden vezette adminisztráció és az elnök népszerűsége folyamatosan csökken. A kormányt a politikai és a civil szféra tagjai is bírálják egyebek között az infláció emelkedése, a koronavírus-járvány kezelése és a külpolitikai intézkedések miatt.
A felmérést részletező beszámolók szerint az elnök munkájával elégedetlen válaszadókat megkérték, hogy nevezzenek meg egyet Biden intézkedései közül, amelyet helyesnek ítélnek meg, azonban a megkérdezettek 56 százaléka nem tudott ilyet említeni. Politikai szakértők szerint az utóbbi időszakban napvilágot látott rossz közvélemény-kutatási eredmények miatt “a demokraták megkongatták a vészharangot” a novemberi félidős választások előtt, arra figyelmeztetve saját magukat, hogy ilyen alacsony támogatottsági arányok mellett a republikánusok akár megfordíthatják az arányokat a kongresszus mindkét kamarájában.
Egyes elemzők a 2010-es félidős választásokhoz hasonlítják a mostani jelenséget, amikor is “egy hatalmas republikánus hullámnak” köszönhetően a jobboldal több mint 60 képviselői helyet tudott megfordítani, és ezzel “visszafoglalták az üléstermet” a demokratáktól. 2010 januárjában az amerikaiak körülbelül fele volt elégedett Barack Obama akkori elnök munkájával.
A mostani felmérést a CNN felkérésére az SSRS nevű független amerikai közvélemény-kutató cég végezte, akik január 10. és február 6. között 1527 felnőttet kérdeztek meg elektronikus levélben vagy telefonon.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS