Több mint százezer család igényelte otthona felújításához a vissza nem térítendő állami támogatást – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn a Facebook-oldalán. Zsigó Róbert a videójában kiemelte, hogy a családok eddig csaknem százkilencven milliárd forint összegben adtak le igénylést a támogatásra a Magyar Államkincstárnak.
Ez azt jelenti, hogy az otthonfelújítási támogatás beváltotta a hozzá fűzött reményeket
– tette hozzá.
Azt mondta: a kormány egy éve indította el Magyarország eddigi legnagyobb otthonteremtési programját, így tavaly óta a gyermekes családok nemcsak az új otthonok megvásárlásához, építéséhez, hanem meglévő otthonaik felújításához is kaphatnak vissza nem térítendő támogatást.
Korábban nem volt az országban ilyen átfogó otthonfelújítási program
– hangsúlyozta.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a baloldal 2010 előtt megszüntette az otthonteremtési támogatásokat és megnyirbálta a családtámogatásokat, ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozta a gyermekes családokat.
A jelenlegi kormány olyan támogatási formákat alkotott, amelyekkel a családok élete biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá válik, és azért dolgozik, hogy biztos tető legyen a családok feje felett
– mondta, kiemelve: a koronavírus-járvány időszakában sem szüntetik meg a családtámogatásokat és az otthonteremtési lehetőségeket, hanem tovább bővítik azokat. Zsigó Róbert úgy fogalmazott:
Magyarország családbarát ország, és azért dolgozunk, hogy ez így is maradjon, mert Magyarországnak a családok támogatásában is előre kell menni, nem hátra.
Forrás: MTI; Fotó: epitoanyag.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS