A vadászat a természetvédelem nélkülözhetetlen része, nélküle nincs fenntartható mezőgazdaság, sem korszerű erdő- és vadgazdálkodás – mondta a miniszterelnök-helyettes a 28. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás (Fehova) mai megnyitóján, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Semjén Zsolt szerint a Közép-Európában kiteljesedett magyar vadászati kultúra a legmagasabb szintet képviseli; környezetvédelmi, gazdasági, társadalmi hasznát a túlszaporodó ragadozók gyérítésével és a vadászati turizmus bevételeivel példázta. Kiemelte, hogy csak belföldön 70 ezren vadásznak és 700 ezren horgásznak.
Magyarország eddigi legnagyobb XXI. századi rendezvényén, az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításon és a hozzá kapcsolódó programokon 1,6 millióan vettek részt. Ez majdnem kétszer annyi, mint ahányan az ellenzéki előválasztáson voksoltak
– jegyezte meg. Egyben visszautasította, hogy a “belvárosi véleménybuborék” előre érdektelennek bélyegezte a rendezvénysorozatot, utána pedig értetlenkedett, miért volt ilyen népszerű.
Heteken belül megjelenik a vadászati világkiállítás beszámolója
Kovács Zoltán, az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításért felelős kormánybiztos közölte, hogy heteken belül megjelenik a rendezvény beszámolója, a szervezők pedig a tapasztalataik megosztásával és újabb rendezvények előkésztésével folytatják a munkájukat. Kovács Zoltán olyan oktatási tartalmak összeállítását is sürgette, amelyeket iskolai tananyagként lehet hasznosítani. Javasolta egyúttal a Fehova kibővítését, hogy új látványosságoknak teret adva még több látogatót hozzon a Hungexpóra.
A vadász sosem öl feleslegesen
A megnyitó alkalmából az agrárminiszter a vadászokkal és a horgászokkal kiépített együttműködését eredményesnek, tevékenységüket társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt értékesnek, hagyományaikat megőrzésre érdemesnek nevezte. Nagy István hangsúlyozta, hogy a vadász soha nem öl feleslegesen, a vadállományt gondozza és gyarapítja, a horgászok pedig a természetes vizek védelmében, a vízminőség és a vízparti környezet javításában töltenek be nélkülözhetetlen szerepet.
Ha a kormány nem lép, a természetes vizek magánkézben lennének
A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke szerint a kormány közbelépése nélkül a természetes vizek jelentős része már magántulajdonban lenne, védelmükért a horgászok nem tehetnének semmit. Szűcs Lajos hozzátette, hogy a Mohosz az ország legnagyobb civil szervezeteként közfeladatok tucatjait látja el, és szükségesnek nevezte a természetvédelmi célú, horgász-vadász stratégiai együttműködés létrehozását.
A Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (International Council for Game and Wildlife Conservation, CIC) elnökhelyettese szerint Magyarország szerencsésnek tekintheti magát, amiért a vezetői a vadászok és a horgászok érdekeit is képviselik, hiszen ma a nagyvilágban ez egyáltalán nem általános. Philipp Harmer elismerően szólt a tavalyi világkiállításról is, hangsúlyozva, hogy a vadászat a természet védelméhez hozzájárulva társadalmi érdeket szolgál. A vadászoknak ezért törekedniük kell arra, hogy a tevékenységüket megismertessék és elfogadtassák a közvéleménnyel – tette hozzá. A Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a rendezvény jelentőségéről kiemelte: a személyes találkozásokat a virtuális megoldások korában sem pótolhatja semmi. Ganczer Gábor felidézte, hogy az előző Fehova volt az elsők egyike a nagy rendezvények sorában 2021 őszén, és ma a vadászathoz kapcsolódóan Európa-szerte nincs ennél nagyobb esemény.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS