A baloldal önjelölt messiása most éppen a magyar–román határon kampányolt egy többször megcáfolt álhírrel, miszerint Orbán Viktor együttműködne a szélsőséges román AUR-ral. Az erről szóló hazugság már többször megbukott, legutóbb akkor, amikor a román szélsőjobboldali párt társelnöke a konzervatívok madridi találkozójáról jelentkezett be közösségi oldalán. Akkor Gyöngyösi Márton hazudta azt, hogy a kormányfő együttműködik a román párttal, azonban ez rövid időn belül megbukott, amikor a román politikusról kiderült, hogy meghívó nélkül szökött be az eseményre, ahonnan a biztonsági őrök dobták ki. Márki-Zay Pétert látszólag nem zavarja, hogy nyilvánvaló hazugságot használ fel a kampányában.
Márki-Zay Péter lassan egy hónapja ismételget következetesen egy ezerszer is megcáfolt fake news-t, amit már a kormánykritikus sajtó is levett a napirendről, merthogy nem igaz. Orbán Viktor és a soviniszta román alakulat, az AUR nem létező kapcsolatáról van szó – írja a Mandiner.
Ismert: még január végén került sor a Nemzetek Európája-koncepciót támogató jobboldali pártok madridi csúcstalálkozójára, ahol a konzervatív vezetők – Orbán Viktor mellett Mateusz Morawiecki, Marine Le Pen, valamint más, osztrák, észt, flamand, olasz, litván és bolgár politikusok – egy olyan közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben leszögezték: szembeszállnak az európai történelemtől idegen, „demográfiai öngyilkossághoz” és a társadalom átalakításához vezető politikai áramlatokkal.
A csúccsal kapcsolatban többen is terjeszteni kezdték azt a híresztelést, miszerint a magyarellenes román formáció, az AUR is részt vett rajta. Az egyik első fake news-terjesztő épp Márki-Zay volt.
Csakhogy a valóság – amint azt Jorge Buxadé EP-képviselő, a házigazda VOX tagja Twitteren írta – az egyedüli román delegáció a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt volt, az AUR viszont nem volt meghívva és nem írta alá a deklarációt. Más kérdés, hogy a magyarellenes soviniszta párt elnöke, George Simion az orránál fogva vezette a média egy részét, amikor azt állította, hogy ő is ott volt a csúcstalálkozón. Ezt fényképekkel próbálta igazolni, de hamar lebukott, így már február elejére nyilvánvalóvá vált, hogy orbitális fake news azt állítani, hogy Simiont is bevették volna maguk közé Európa konzervatív vezetői.
Azért a jobbikos Gyöngyösi február 4-én egy sajtótájékoztatón még elsütötte az álhírt, de azóta az ellenzéki pártok és a baloldali sajtó sem kampányol ezzel. Ez azonban nem zavartatta Márki-Zayt, aki az azóta eltelt több hétben rendszeresen megismételte az álhírt az ATV Egyenes beszéd című műsorában, vagy éppen a vasárnapi bejelentkezései alkalmával. Legutóbb ma, a gyulai fórumán jelentette ki a baloldal miniszterelnök-jelöltje, hogy
most egy fasiszta pártállamot épít Orbán Viktor. Azokkal szövetkezik, az AUR nevű párttal, akiknek a legfőbb programjuk az, hogy ki a magyarokkal Romániából.
Külön pikantériát adott mindennek, hogy ezt a fake newst egy olyan, a román–magyar határon fekvő városban sikerült megismételnie, ahol számottevő román kisebbség is él. A pénteki gyulai fórum másik érdekessége, hogy Márki-Zay mellett újra feltűnt Gurzó Ákos, aki az elmúlt hónapokat egy floridai, illetve egy dubaji luxusnyaraláson töltötte. Érdekes, hogy Márki-Zay ezt a témát – mármint annak a bizonyítását, hogy Orbán és Simion szövetkeznének – nem vette bele abba az öt állításába, – rezsicsökkentés megszüntetése, migráció támogatása, indiai szemműtétek, fizetős egészségügy, vidéki kórházak bezárása –, amelyekért fejenként egymillió forintot hajlandó fizetni.
Forrás: Mandiner; Fotó: Mandiner
Facebook
Twitter
YouTube
RSS