Orbán Viktor Londonból jelentkezett be közösségi oldalán, ahol a V4-ek kormányfőivel és Boris Johnsonnal vitatták meg a jelenlegi válság kezelésének lehetőségeit. A miniszterelnök videóbejegyzésében leszögezte, hogy Oroszország támadása elítélendő, de nem hagyhatjuk, hogy a háború árát a magyar családoknak kelljen megfizetnie.
Boris Johnson brit miniszterelnök Londonban fogadja a visegrádi országok – Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország – miniszterelnökeit kedden. Orbán Viktor kedd késő délután Facebook-videóban jelentkezett be, a V4-brit csúcstalálkozót a kétoldalú magyar-brit megbeszélés követte.
Mind ők, mind mi minden erőfeszítést meg fogunk tenni a következő hetekben, hogy a béke helyreálljon
– fogalmazott a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a tárgyaláson mindegyik fél a háború minél előbbi, tárgyalásos úton történő befejezését szeretné. A háború gazdasági hatásairól szólva Orbán Viktor azt mondta, ezeket egész Európa megérzi. Mint fogalmazott, a szankciók kiterjesztése az energiaszektorra, az olaj- és gázszektorra „aránytalanul nagy terhet jelentene Magyarország számára”.
Elítéljük Oroszország támadását, elítéljük a háborút is, de azt nem fogjuk hagyni, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg
– húzta alá.
Forrás: Facebook; Fotó: Facebook/Képernyőfotó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS