Értesülések szerint Csehország, Lengyelország és Szlovénia vállalta, hogy fegyvereket szállít Ukrajnába, ennek a részleteit beszélik meg kedden Kijevben az ukrán vezetéssel. Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnába, ezért a magyar miniszterelnök nem vesz részt a tárgyaláson – olvasható az Origo honlapján.
Az Origo azt írta, hogy a varsói kormányfői hivatal szerint Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén kormányfő, valamint Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes utazik Kijevbe, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel.
Katonákat és fegyvereket sem küldünk Ukrajnába
Orbán Viktor nem vesz részt a tárgyalásokon, mivel – ahogy a miniszterelnök ezt többször is megerősítette már – Magyarország nem szállít fegyvereket, és nem küld katonákat Ukrajnába. A magyar kormány célja, hogy Magyarország semmilyen körülmények között ne sodródjon bele a háborúba, a kormány a béke helyreállításáért dolgozik. Kiemelték: a kabinet a háború kirobbanásának pillanatától deklarálta, hogy nem fog katonákat küldeni és fegyvereket szállítani Ukrajnába, hiszen nem szabad megengedni, hogy Magyarország egy háborúba sodródjon.
Az ellenzék háború pártján áll
Az Origo emlékeztetett: a baloldali politikusok szinte egymásra licitálva beszéltek arról, hogyan kellene Magyarországnak beavatkozni a háborúba. Márki-Zay Péter ellenzéki kormányfőjelölt a Partizán című YouTube-műsorban katonák küldéséről, az ATV-ben fegyverszállításról beszélt, Gyurcsány Ferenc volt honvédelmi minisztere, Juhász Ferenc és uniós képviselője, Rónai Sándor is fegyvereket szállítana Ukrajnába, a Jobbik alelnöke pedig egy múlt heti lakossági fórumon azt mondta, a katonáknak az a dolga, hogy harcoljanak, ha kell, és így magyar hivatásos katonákat is küldene Ukrajnába.
A kormány békét akar
Kitértek arra is: Szijjártó Péter külügyminiszter – miután az oroszok a lengyel határ közelében is bombáztak – arról beszélt, ez is mutatja, milyen súlyos kockázatokkal jár a fegyverszállítás puszta emlegetése is. Orbán Viktor miniszterelnök világossá tette: a magyar kormány célja a béke, minden eszközzel el kell kerülni a háborút, a fegyverszállítás a kárpátaljai magyaroknak súlyos károkat okozna, és az ország is háborúba sodródhatna.
Forrás: Origo. Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS