A hatóságok jelenleg is vizsgálják azt az sms-cunamit, amely során az ország lakosságának egytizede kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet. Az ügy mögött Bajnai Gordon volt MSZP-s kormányfő által kiépített DatAdat-csoport állt -írja a Magyar Nemzet hozzátéve: Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke elmondta, hogy az esetről az EBESZ megfigyelőket is értesítették.
Több beadványt is kaptunk és jelenleg is tart a történtek kivizsgálása, folyamatban vannak az azonosítások
– közölte Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Hozzátette: az ügy feltehetőleg az ellenzéki oldalhoz köthető. Az ügy technikai hátterére kitérve elmondta, hogy három különböző szoftver felhasználásával a személyek offline és online interakcióit összekapcsolták. Ez pedig magyarázatot arra, hogy miért névre vagy becenévre szólóan kaptak sms-t az érintettek. A vélelmezhető jogsértésről az EBESZ munkatársait is értesítették, akik a magyar választások megfigyelése érdekében tartózkodtak hazánkban.
Forrás: Magyar Nemzet, fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS