Szükség lenne egy komoly hatástanulmányra, társadalmi egyeztetésekre, ilyen beavatkozásnál nem elég az ötletelés – reagált a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője arra, miszerint a fővárosi városvezetés autómentessé tenné a pesti alsó rakpart belvárosi szakaszát. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó közlekedésbiztonsági szakértő szerint a lezárás miatt több balesetre lehet számítani.
Sajnos már megszokottá vált, hogy semmifajta egyeztetésre nem hívtak minket Karácsony Gergely újabb autósellenes ötletéről
– hangsúlyozta a lapnak a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője. Láng Zsolt a főpolgármester választási kampányban eltitkolt tervére reagált, miszerint autómentes lesz a pesti alsó rakpart belvárosi, Lánchídtól kezdődő teljes déli szakasza. Karácsony Facebook-posztjában korábban úgy magyarázkodott, hogy a rakpart fejlesztése csak jövőre, az M3-as metró átadását követően folytatódik, éppen azért, hogy minél kevesebb egyidejű korlátozás nehezítse a közlekedést. Láng Zsolt azt még nagyobb problémának látja, hogy a környéken élőkkel sem egyeztettek.
Vajon mit szólnak azok, akiknek utcáiba terelik a rakpart forgalmát? Elfogadhatónak tartják-e, hogy egyik napról a másikra kétszer, vagy inkább háromszor annyi autó araszol majd az ablakaik alatt lépésben?
– feszegette a jogos kérdéseket a frakcióvezető, aki szerint nem tudni, hogy az autómentes pesti rakpartszakasz hogyan befolyásolná a főváros többi részén a forgalmat, mennyiben hatna mindez a már amúgy is elviselhetetlen mértékű közlekedési dugókra és a légszennyezettségre.
Ötletelés és látványpolitizálás
Láng Zsolt szerint szükség lenne egy komoly hatástanulmányra, társadalmi egyeztetésekre; ilyen beavatkozásnál nem elég az ötletelés, a látványpolitizálás.
Karácsony Gergely ugyanolyan, mint a főnöke, Gyurcsány Ferenc, aki mást mondott a kampányban és más csinált utána. A főpolgármester a választási kampányban eltitkolta az újabb autósellenes terveit, amelyek saját bevallása szerint sem találkoznak a többség akaratával
– tette hozzá a Fidesz–KDNP budapesti frakcióvezetője.
Autósellenes intézkedések
Karácsony Gergely imént említett terve nem az első intézkedése, amely az autósok ellen szól: már választási kampányában is arról beszélt, hogy csökkenteni kell az autóforgalmat és az alternatív közlekedési módokat kell támogatni Budapesten. Intézkedései között szerepelt többek között az, hogy egyik napról a másikra megjelentek a biciklisávok 2020 tavaszán: az egyébként is forgalmas Nagykörúton elvett egy sávot az autósoktól, illetve csökkentette a járdák szélességét. Ezek mellett a főváros elvett egy sávot a gépkocsiktól a Hegyalja úton is, mivel a Lánchíd felújítása miatt buszsávot alakítottak ki. A különböző felújítások – mint a Blaha Lujza tér, Lánchíd, pesti rakpart – ütemezése sem tett jót; a közlekedési fennakadások bizonyos napszakokban állandósultak. Ugyanakkor Karácsony Gergely korábban többször hangoztatta, hogy a dugókról egyébként is az autósok tehetnek, és inkább szálljanak ki járműveikből.
Kockázatos a rakpartlezárás
Vida Gábor közlekedésbiztonsági szakértő szerint kockázatos a rakpartlezárás Budapesten, hiszen az észak–déli autós közlekedést első sorban a két rakpart biztosítja. Ha ebből az egyiket megszüntetik, akkor az addig ott folyó jelentős forgalom utat keres majd magának. A szakértő hangsúlyozta: olyan és akkora áteresztő képessége nincs a belvárosi utaknak, mint a rakpart.
Az alsó rakpart lezárásával az észak–déli a forgalom nem fog jelentősen csökkenni, mert az autósok a mellékutakat favorizálják majd, ami azt eredményezi, hogy lassabb lesz a haladás és megnövekednek a dugók
– jegyezte meg Vida Gábor, aki elmondta azt is: mivel a járművezetés összetett dolog, a vezető fontos része a közlekedésnek és ilyen szituációkban fontos tényező, hogy ki hogyan próbálja a fennakadásokból adódó stresszhelyzetet kezelni, amely nem egy hagyományos vezetési szituáció. A szakértő szerint a megszokottól eltérő megoldások választása a balesetek kockázatát is megnöveli. A mellékutcák, ahova vélhetően a forgalom terelődik majd, balesetveszélyesebbek, ugyanis ott nagyobb gyalogosforgalomra kell számolni és több a parkoló jármű is.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS