Ismét csak az történt, hogy az európai progresszívok előadták a hattyú halálát – írja Szánthó Miklós azzal kapcsolatban, hogy miután Magyarországot ismét fűnek-fának elmondták – ezúttal amiatt, mert elvileg akár rubelben is hajlandóak lennénk fizetni az orosz gázért –, az Európai Bizottság csak megtalálta a módját annak, hogy éppen az EU által javasolt szankciókat kicselezve az európai gázimportőrök rubelben fizethessenek a Gazpromnak az energiahordozóért – írja Facebook-oldalán az Alapjogokért Központ igazgatója. Kicsit nyakatekert megoldásra jutottak, de az orosz gázóriás számláin így is rubelben jelenik meg az összeg.
Az Európai Bizottság pénteken közölte, hogy az uniós vállalatok a szankciók megsértése nélkül megkerülhetik Oroszország azon követelését, hogy rubelben kapják meg a gáz ellenértékét, ha euróban vagy dollárban fizetnek, amelyet aztán átváltanak az orosz valutára – írja a Reuters. Szánthó Mikós ezzel kapcsolatban azt írja: a megoldás az, hogy a fizetés folyamatába közbeiktatnak egy állomást. Az fog ugyanis történni, hogy az európai cégek dollárt vagy eurót utalnak a Gazprombanknak, amely azt azonnal átváltja rubelre, majd a pénzt továbbítja a gázóriás megfelelő számláira. Ráadásul a Gazprombank ellen nem vezették be azokat az uniós szankciókat, amelyek több más orosz bank ellen életbe léptek az orosz inváziót követően, így például a Swift-rendszerből sem zárták ki.
Mindennek természetesen az a végeredménye, hogy az orosz gáz ellenértéke rubelben érkezik meg a Gazpromhoz. Pontosan úgy, ahogy az oroszok követelték. Ez olyannyira igaz, hogy a Kreml már március végén vázolta ezt a sémát, mint egy lehetséges megoldást az európai vevők számára
– fejti ki az Alapjogokért Központ igazgatója.
Forrás/Fotó: Szánthó Miklós Facebook-oldala
Facebook
Twitter
YouTube
RSS