Mint portálunk is beszámolt róla, kedden a hajnali órákban randalírozó fiatalok egy csoportja meggyalázta a Dohány utcai zsinagóga épületét. A tett elkövetésével négy budapesti fiatalt gyanúsítanak – közölte szerdai sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) arra hívta fel közleményében az elkövetőket: “látogassák meg a Dohány utcai zsinagógát, és nézzenek szembe azzal, hogy az általuk bemocskolt épület milyen jelentőséggel bír”.
Kedd hajnalban fiatal vandálok rongálták meg a Dohány utcai zsinagóga falait. A közölt felvételeken jól látszik, ahogy egyikük a kerítést rugdossa, egy másik a kukát rúgja fel, miközben náci jelszavakat üvöltöznek és karlendítéssel üdvözlik egymást. Mindemellett sörös dobozokkal dobálták meg az épületet, majd levizelték azt. A rendőrség közlése szerint a 16, 20, 21 és 22 éves elkövetők beismerték a bűncselekményt, tettüket mindannyian megbánták és ittasságukkal magyarázták. Az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság miatt folyik az eljárás, mert a fiatalok magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat vagy megbotránkoztatást keltsen. A nyomozóhatóság vizsgálja, hogy más bűncselekmény is megvalósult-e.
A Mazsihisz az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a zsidóságban fontos alapelv a megtérés (tesuvá), amelynek feltétele, hogy ne csak szavak, hanem tettek is kísérjék.
Ezért arra hívjuk fel az elkövetőket, hogy látogassák meg a Dohány utcai zsinagógát és az ahhoz kapcsolódó gettómúzeumot, nézzenek szembe azzal, hogy az általuk bemocskolt épület milyen jelentőséggel bír, és lássák meg, hogy a náci karlendítés milyen bűnökhöz társul
– fogalmaztak. A Mazsihisz közölte: megadják a szakértő segítséget ehhez a szembenézéshez.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Mohai Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS