Daniel Čech, a Robert Fico és Robert Kaliňák ellen zajló nyomozás egyik koronatanúja szerint Bugár Béla, Jakab Elemér és Gál Gábor is rendre felbukkant a Pénzügyi Igazgatóság (Finančná správa) környékén, amelynek ő akkoriban helyettes vezetője volt – írja az aktuality.sk alapján a ma7.sk.
Az Aktuality szerint Čech a nyomozás során elmondta: a 2016-os választások után, amelyből a Smer-SD, SNS, Most-Híd koalíció jött ki győztesen, több alkalommal is jelezték a felettesei, hogy Most-Hidas jelöltek kerülhetnek a pénzügyőrség felelős pozícióiba – számol be a ma7.sk. Čech szerint, bár megígérték neki, nem lesznek politikai jelöltek a hivatalában, nem így történt. Čech azt állítja: Gál Gábor, a Most-Híd igazságügyi minisztere többször is megkereste főnökét, František Imreczét, aki 2013 óta folyamatosan tájékoztatta Čechet a találkozóiról. A Súmrak (Alkony) akcióban szerzett tanúvallomásokból kiderült: Čech szerint Gál gyakran látogatta Imreczét, több alkalommal a jelöltek személyéről is egyeztettek, csakúgy, mint Bugár Bélával vagy Jakab Elemérrel – állítja Čech. Az aktuality.sk nevet nem említ, de Čech állítólag a pozsonyi adóhivatal egyik korábbi igazgatónőjét is politikai kinevezettnek titulálta.
A lap megkereste a három volt politikust. Bugár és Jakab tagadták, hogy a Most-Híd valaha jelölt volna bárkit is a Pénzügyi Igazgatósághoz, Gál Gábor szintén valótlanságnak nevezte Čech állításait, sőt, azt mondta, éppen azért találkozott Imreczével, hogy megbeszéljék Čech kirúgását.
Forrás: ma7.sk; Fotó: bumm.sk
Facebook
Twitter
YouTube
RSS