Törökország szenvedte meg migrációs szempontból talán a legjobban a Közel-Keleten dúló polgárháborús állapotokat, a szomszédos Szíriából és Irakból, amely az utóbbi tizenegy évben megsemmisült, millió számra érkeztek török földre a menekültek és az illegális bevándorlók. Recep Tayyip Erdogan viszont megelégelte az áradatot, és bejelentette, egymillió bevándorlót visszaküld Szíriába, mondván ott már kezd újra biztonságossá válni az élet.
Nagyszabású sajtótájékoztató keretében jelentette be csütörtökön a török elnök, hogy legalább egymillió szír állampolgárt utasít ki Törökországból és visszaküldi őket Szíriába, együttműködve Damaszkusszal és a nemzetközi szervezetekkel. Erdogan kifejtette, továbbra is azon dolgoznak majd a kormánnyal, hogy mindenben segítsenek azoknak, akik önként haza szeretnének térni. A török statisztikai hivatal szerint Ankara nagyjából 3,7 millió szír állampolgárt fogadott be a több mint tíz éve kirobbant szíriai polgárháború óta. Közülük félmillióan 2016-ban már hazatértek. A híradások megjegyzik, Erdoganék nem a semmibe küldik haza a szíreket, ugyanis a határmenti Idlib tartományban több ezer társasházat építettek azoknak, akik vissza szeretnének költözni.
Egy olyan projektet hajtunk végre, melynek keretében egymillió szír térhet vissza a hazájába. Ez a legnagyobb beruházás, mióta a háború kirobbant
– mondta a török elnök.
Erdogan a sajtótájékoztatóján nem hagyta ki a lehetőséget, hogy a nyugat-európai országokat bírálja, szerinte hibás az a felfogás, miszerint biztonsági okokra hivatkozva a nyugati államok vonakodnak attól, hogy hazaküldjék a bevándorlókat. A török államfő felidézte, hogy Németországban hosszú éveken át szigorúan tilos volt visszaküldeni Szíriába az onnan érkezetteket, még a bűnözőket sem deportálták, ennek tilalmát tavaly év végén oldották fel.
Dánia azon kevés országok közé tartozik például, akik felszólították a hozzájuk érkezetteket, hogy ideje lenne visszatérni, Mette Frederiksen miniszterelnök arra kérte a damaszkusziakat, hogy a főváros már biztonságos, tessék szépen hazautazni.
Egy menekültnek védelemre van szüksége, amennyiben az erre való igény megszűnik és az egyént nem üldözik, és már nem állnak fenn azok az általános viszonyok, amelyek miatt menedékjogra van az illetőnek szüksége, természetesen vissza kell térni abba az országba, ahonnan jött
– közölte korábban a dán miniszterelnök
Forrás: Breitbart. Kiemelt kép: MTI/AP/Jánisz Papanikosz
Facebook
Twitter
YouTube
RSS