Gyüre Csaba országgyűlési képviselő mentette ki Szilágyi György élettársát a jobbikos disznótoron az őt megerőszakolni akaró Földi István kezei közül – derült ki az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szilágyi György elmondta azt is, hogy ezután az első parlamenti ülésen személyesen beszélt Jakab Péterrel és kabinetfőnökével – egyben a Jobbik elnökének élettársával –, Molnár Enikővel. Vagyis Jakab – állításával ellentétben – tudott az erőszak kísérletéről.
Szilágyi György, a Jobbik alelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában elárulta: a nemrég kitudódott, párton belüli nemi erőszakról azért nem tettek feljelentést, mert bíztak a Jobbikban. Erről portálunknak is kitálalt egy volt jobbikos politikus. Szilágyi György utalt arra is – bár konkrétan kérdésre sem erősítette meg –, hogy a választási kampány miatt nem beszéltek róla korábban, nehogy rájuk fogják, hogy miattuk szerepelt rosszul a baloldal. Szilágyi György elmondta, hogy az esemény egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jobbikos rendezvény volt, őt ezért nem hívták meg rá. Élettársa Gyüre Csaba asszisztenseként volt ott, és Gyüre volt az, aki betört a szobába, és kimentette onnan a fiatal nőt. Szilágyi nem nevezte meg, de szavaiból egyértelműen kiderült, hogy Földi István volt az erőszaktevő, akit most Jakab próbál kimosdatni. Másnap reggel fél nyolckor Földi már felhívta Szilágyit, és azzal próbálta mentegetni magát, hogy részeg volt.
A Jobbik alelnöke a legelső parlamenti ülésen szólt Molnár Enikő kabinetfőnöknek és Jakab Péternek, tehát a kezdetektől tudtak az esetről. Már csak azért is, mert Szilágyi szavaiból kiderült: biztos abban, hogy Gyüre is szólt a Jobbik elnökének.
Forrás: ATV; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS