Egy férfi a segélyhívón keresztül tett bejelentést május 7-én este arról, hogy elsodort egy kisfiút a debreceni Futó utcában. A hívást követően azonnal a gyermek segítségére sietett, azonban pár perc múlva megjelent a fiatal családja is helyszínen. A rokonok ezt követően szinte egyből nekiestek a sofőrnek. Nem érdekelte őket, hogy a kisfiú kanyarodott ki kerékpárjával a szabályosan közlekedő autó elé.
A Debreceni Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást azokkal a helyi lakosokkal szemben, akik rátámadtak egy férfira, aki autójával elsodort egy bicikliző kisfiút – olvasható a police.hu-n. Azt írják, miután megtörtént a baleset, rövid időn belül megjelent a fiú családja, akik ütni-verni kezdték a sofőrt és a kocsit, aki végül kénytelen volt bezárkózni az autójába. Csak a rendőrök és a mentők megérkezésekor csillapodtak a kedélyek. A kisfiú és a sofőr is könnyű sérüléseket szenvedett. Az egyenruhások a rokonok közül két férfit és egy nőt előállítottak a rendőrkapitányságra. Ezt követően bűnügyi őrizetbe vették őket, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Forrás/Fotó: police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS