Mint korábban beszámoltunk róla, Ukrajnában a hadsereg mellett létrehozott területvédelmi erők (Teroborona) feladata az adott megyékben teljesített félkatonai szolgálat lett volna, akiket elméletben nem küldhettek volna harctérre, azonban a növekvő veszteségek miatt az ukrán hadvezetés elrendelte ezeknek a csapatoknak a frontszolgálatra küldését. A döntés elméletben május elején született, azonban már ezelőtt is érkeztek hírek a csapatok átcsoportosításáról. A beregszászi 101. Területvédelmi Dandár katonái kétségbeesett videóban fordultak a nyilvánossághoz, miután kiképzés és megfelelő fegyverzet nélkül kerültek a harctérre.
A jelek szerint az ukrán hadseregnek jóval nagyobb veszteségei lehetnek a hivatalosan bevallottnál, erre utal, hogy az ukrán parlament törvényt módosított, amely lehetővé teszi, hogy a területvédelmi erőket a frontvonalon is bevessék. A törvénymódosításról még május 3-án szavaztak, teljes sajtócsend mellett, vagy legalábbis a szavazás nem érte el az a főként a harci cselekményekre és diplomáciai csatározásokra koncentráló európai sajtó ingerküszöbét. A négyszázötven képviselőből álló Legfelsőbb Tanács háromszázharmincnyolc képviselője szavazott a javaslat mellett. Területvédelmi erők a Krím-félsziget 2014-es megszállásának sokkjára reagálva, 2015-ben alakultak. Ezen a néven próbálták előbb összefogni, utóbb szervezni is a spontán szerveződő fegyveres egységeket. 2021-ben Volodimir Zelenszkij elnök javaslatára tizenegyezer fővel növelték a reguláris hadsereg létszámát, a területvédelmi erőket pedig külön, önálló struktúrába rendezték.
A területvédelmi erők önkéntesekből állnak. Feladatuk elsősorban, ahogy a nevük is mutatja, köz- és államigazgatási intézmények, utak, kritikus infrastruktúra védelme; ellenőrzőpontokon való szolgálatteljesítés; a közbiztonság fenntartása, ellenállás a megyéjüket ért támadásokkal szemben. Békeidőben természeti és egyéb katasztrófák elhárítására is kivezényelhetők. Tehát kiképzésük nem teszi őket alkalmassá a nyílt harci cselekményekben való részvételre. Ráadásul az orosz invázió február 24-ei kezdete óta soraikat friss önkéntesekkel töltötték fel sebtében, akik még olyan kiképzést sem kaptak, mint azok, akik korábban kezdték meg szolgálatukat a területvédelmi erőknél. Ezeknek az alakulatoknak a harcértéke tehát nagyon alacsony, leginkább a kommunista idők munkásőrségéhez hasonlíthatók. Ezen a parlamenti döntés után sem változtattak: sem felszerelésükön, sem pedig kiképzésükön nem változtattak a 101-es dandár tagjainak elmondása szerint:
A videó elején bemutatkozó területvédelmis elmondja, parancsot kaptak, hogy Beregszászról induljanak el a frontra. Valószínűleg megelőlegezték nekik, hogy a törvényt a Legfelsőbb Tanács el fogja fogadni, a videó szerint ugyanis két héttel a parlamenti döntés előtt, már április 26-án megkapták a parancsot. A férfi szerint a teljes folyamat során nagyon hiányos volt az információáramlás, kevés tájékoztatást kaptak, a parancsok szóban hangzottak el, nem írásban kapták. A luhanszki régióba vezényelték őket, ahol heves harcok folynak. A férfi is hangsúlyozza, feladatuk az objektumvédelem, és az ellenőrzőpontok működtetése, harci kiképzést nem kaptak. Ennek megfelelő a fegyverzetük is:
Géppisztolyokkal és lapátokkal vagyunk felszerelve
– mondja. Ezekkel kellene tartaniuk a rájuk bízott frontszakaszt. Az csapatnak az az érzése, hogy pusztán arra akarják őket használni, hogy ágyútöltelékként velük derítsék fel az ellenséges tüzérségi állásokat.
Forrás: Forpoct/Telegramm; Fotó: Képernyőfotó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS