Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Márki-Zay Péter bejelentette, hogy pártot alapít. A szürreális abszurdot ezúttal Hont András, a kormánypárti elhajlással legkevésbé sem vádolható publicista tárta láttató eruptivitással a nagyérdemű elé. Az igazi fordulat azonban, hogy az ellenzék tűpontos kritikája kapcsán Ungár Péter nyilatkozott meg, aki egyszerűen igazat adott Hont, az ellenzéket teljes mértékben darabjaira szedő szavainak.
Civilek pártja. Nagyon jó. De előtte még kéne egy ütős Facebook-oldal, amelyik a Fidesz médianyomulása ellen tiltakozik. A neve lehetne, mondjuk, Egymillióan a magyar sajtószabadságért. Aztán jó volna, valami trendi, fiatalos klip, amelyikben elrappelik, hogy nem tetszik a rendszer. Továbbá szervezhetnének egy igazán életközeli demonstráció-sorozatot az elviselhetetlen szociális helyzet ellen, teszem azt, Éhségmenet címmel. Kéne még szervezni egy alternatív köztársaságielnök-választást és több száz egyeztetést az ellenzéki pártok és civilek között – meg népmozgalmat a választási reformért. A Közös Ország Mozgalom név például olyan jól hangzik. Lehetne pultozni, elfoglalni a tévészékházat és a parlamenti pulpitust. Végül legyen egy előválasztás, de olyan, amelyik a listába nem szól bele, így akik kikapnak, azok fölkerülhetnek rá, és mivel a nyertesek többnyire úgy sem győznek végül, azok jutnak a parlamentbe, akik kikaptak. Ja, és hogy el ne felejtsem: petíciókra is szükség lesz, a pártot pedig hívhatnák úgy, hogy Lehet Más a Politika.
– fogalmazott Hont. Az ellenzéki dermesztően pontos kritikájára pedig Ungár Péter adott tömör, de tiszteletet érdemlően önkritikus reakciót:
1, A pártunk neve LMP – Magyarország Zöld Pártja egy ideje!2, Igazad van.
Forrás: Hont András Facebook-oldala; Fotó: Képernyőfotó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS