Magyarország biztonságának garantálásához folytatni kell a védelmi képességek növelését – jelentette ki a honvédelmi miniszteri poszt várományosa szerdán, Budapesten, az Országgyűlés honvédelmi bizottsága előtti miniszteri meghallgatásán.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a szomszédos országban háború van, emellett pedig olyan egyéb biztonsági kihívásokra is figyelni kell, mint az illegális migráció, a kiberfenyegetettség. Leszögezte:
a béke pártján állunk, nem akarunk ennek a háborúnak a részeseivé válni. A Magyar Honvédség feladata, hogy a békét garantálja és fenntartsa a biztonságot.
Felhívta a figyelmet arra, hogy legutóbbi parlamenti beszédében Orbán Viktor kormányfő is kiemelt jelentőségűnek nevezte Magyarország biztonságának és védelmének garantálását. A honvédelmi tárcánál értékelése szerint tehát az egyik legfontosabb területet irányíthatják majd. Ezen munkában komolyságot és eltökéltséget ígért. Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: ha Magyarország nem képes megvédeni magát, mert haditechnikáját, személyi állományát tekintve “gyenge”, az célponttá teheti az országot.
Ezért az ország biztonságának növelése érdekében egy erős, magabiztos, jól felszerelt, nagyobb harcoló állománnyal rendelkező, harcolni képes hadsereget kell építeni
– jelentette ki. A védelmi költségvetés további növelését, a haderőfejlesztés folytatását és azt is fontos feladatnak nevezte, hogy az ország fegyveres védelmében szerepet vállaló férfiak és nők számára egy olyan életpályamodellt kínáljának, amely a haderőbe való belépést, a haderőn belüli mozgást és az onnan a társadalomba való visszatérést is hatékonyan segíti. Kitért arra is, hogy most civil vezetés alá kerül a tárca, de a katonákra fog támaszkodni, köztük is elsősorban a Magyar Honvédség parancsnokára.
A miniszterjelölt jelezte: diplomáciai jártassága révén a NATO-n belüli és az azon kívüli nemzetközi kapcsolattartás is hangsúlyos szerepet kap majd munkája során. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: hamarosan 52 éves lesz, három gyermek édesapja. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a nagyvállalati életben. Kormányzathoz közeli munkában is tevékenykedett, amikor a Századvég élén a 2010 utáni kormányzat politikáját segítették és támogatták elemzéseikkel. Majd Londonban – egy NATO-szövetséges és atomhatalomnak számító országban – volt nagykövet. Kitért arra is, hogy katonacsaládból származik, és ezért önkéntes tartalékos katonai szolgálatra is jelentkezett. A honvédség díszegységénél több éven keresztül aktív szolgálatot teljesített. Korábban a Magyar Tartalékos Szövetség elnöki posztját is betöltötte, jelenleg társadalmi elnöke.
Magyarországon nincs sorkötelezettség, “és ez így is marad”
Szalay-Bobrovniczky Kristóf több kormánypárti és ellenzéki képviselőtől kapott kérdéseket többek között a honvédelmi tárca szervezeti és személyi változásai kapcsán, továbbá az eddig a Magyar Honvédség alárendeltségébe tartozó budapesti Honvédkórház jövőjéről, valamint a sorkötelezettség esetleg visszaállításáról. Kósa Lajos, a testület fideszes elnöke például megkérdezte, milyen irányban akarja folytatni a honvédelmi és haderőfejlesztési programot, továbbá milyen tervei vannak az önkéntes tartalékos rendszerrel kapcsolatban. A testület két ellenzéki alelnöke, Harangozó Tamás (MSZP) és Lukács László György (Jobbik) egyaránt firtatta a miniszterjelölt különböző üzleti érdekeltségeit, azok összeférhetetlenségi jellegét.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: parlamenti államtitkárának Vargha Tamást, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzését felelős államtitkárát kérte fel, aki korábban már betöltötte a HM parlamenti államtitkári posztját. A tervek szerint Maróth Gáspár, aki eddig védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos volt, a jövőben a honvédelmi tárca alárendeltségében folytatja munkáját.
Annak kapcsán, hogy a budapesti Honvédkórház is a Pintér Sándor vezette Belügyminisztériumhoz kerülhet, annyit mondott: a most felálló új struktúrában sem fognak sérülni a NATO-követelmények, a katonaegészségügyi képességek. Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte: Magyarországon nincs sorkötelezettség, “és ez így is marad”. A haderőfejlesztés folytatásában prioritásként említette az egyéni harcászati felszerelések további modernizációját, a légvédelmi fejlesztéseket. Azt is elmondta, hogy az önkéntes tartalékos rendszer kategóriát pedig átgondolják. Üzleti érdekeltségei kapcsán azt hangsúlyozta: befektetései során mindig is a nemzeti érdek vezette. A honvédelmi miniszteri poszt betöltéséhez a jogszabályok által előírt időben minden összeférhetetlenséget megszüntet – közölte.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszámolóját 6 kormánypárti igen és 2 ellenzéki nem szavazat mellett fogadta el a testület.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS