Nehéz, kihívásokkal teli, de egyúttal eredményes volt a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elmúlt négy éve – jelentette ki Benkő Tibor. A honvédelmi miniszter közölte: a következő években módosul a minisztérium struktúrája és felépítése, a honvédelem ügyét pedig továbbra is jó kezekben tudhatjuk.
Nem volt egy csendes időszak
– fogalmazott a kormányzati ciklus zárásával a posztjáról távozó Benkő Tibor, kifejtve: a 2015 óta tartó migrációs válság, a koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború is kihívások elé állította a honvédséget, a magyar katonák ugyanakkor meggyőzték a társadalmat, hogy készek és képesek megvédeni a lakosságot. Benkő Tibor kiemelte, hogy a 2017-ben indított Honvédelmi és haderőfejlesztési programot is sikerült töretlenül, ütemterv szerint folytatni. Mint mondta, nem értek el minden célt, hiszen sok célkitűzés eleve túlmutat egy négyéves cikluson, így a megfogalmazott, tízéves célokat tartalmazó, eredetileg Zrínyi 2026 Honvédelmi és haderőfejlesztési programnak már 2030–2032-es céljai vannak.
Az elmúlt években folyamatosan érkeztek a haditechnikai eszközök, mindemellett a program honvédelmi, a katonákat érintő része is prioritás volt. A honvédség létszáma az elmúlt négy évben minden évben nőtt, a hivatásos, a szerződéses és a tartalékos állományban egyaránt
– ismertette a leköszönő tárcavezető, hozzátéve, hogy a hazafias honvédelmi nevelést is folytatták: már mintegy 110 iskola csatlakozott a kadétprogramhoz és számos egyetemmel is megállapodást kötöttek. Benkő Tibor beszélt arról is, hogy a Honvédelmi Minisztérium felépítése, struktúrája módosul, kibővül a jövőben. Úgy fogalmazott:
a honvédelem ügyét továbbra is jó kezekben tudhatjuk.
Elmondása szerint az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén a kormányfő elégedettségét fejezte ki a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elmúlt négyéves tevékenységével kapcsolatban, és a jövőben is számít Benkő Tibor segítségére. A miniszter végül arra is kitért, hogy 52 éves karriert tudhat maga mögött, ebből 47 évet a honvédségnél, illetve a tárcánál szolgált. Éppen ezért továbbra is fontosnak tartja, hogy segítse a honvédelem ügyét, a célkitűzések megvalósítását.
A társadalomnak, az embereknek érteniük kell, mi a honvédelem, mik a honvédelmi tárca célkitűzései, és érezniük kell, hogy szükség van a Magyar Honvédségre
– emelte ki.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS